Úgy látszik, bármennyit ő se tud enni.

Kívülről teljesen úgy néz ki, mint egy hentesbolt – mondta Tzuyang egy Dohány utcai hentesbolt előtt, és nagyon meglepődött, hogy – mint számos hentesnél Magyarországon – ott is lehet helyben sült húsféléket kapni. Szokása szerint nem csak csipegetett, hanem mindent megrendelt a pultból: kolbászt, hurkát, császárszalonnát, fasírtot, grillcsirkét, mindenféle sült, rántott és göngyölt húsokat, néhány szelet kenyeret, pár zsömlét, mustárt, majonézt, „magyar wasabit”, ami valószínűleg tormát jelent, meg persze néhány félliteres kólát.

Az ételek alapvetően ízlettek neki, de némelyiket kicsit sósnak találta, rizsre és kimcshire vágyott. Talán ha ezeket is lehetett volna kapni a hentesnél, akkor meg tudott volna enni mindent, így viszont bőven maradt becsomagolni való – azért így is elfogyasztotta úgy négy-öt normál étkű ember ebédjét.

Henteshez most nem megyünk, de a Pléh Csárdában és a McDonald’sban megpróbáltuk ugyanazt a menüt megenni, amit Tzuyang:

A McDonald’sban próbáltuk ki, jóllakunk-e hatan annyi kajával, amennyit a dél-koreai zabainfluenszer egyedül evett

Tzuyang nem kihívásnak szánja a videót, és senkinek nem is ajánljuk, hogy egyedül próbálja utánozni, de mi hatan pont éhesek voltunk.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Diszkó a Pecsában, mekizés a Váci utcában – tömény retró a BBC 1989-es kisfilmje a magyar fiatalokról

Svájci vasút a csuklón: milyen órát hord Vitézy Dávid?

5 praktikus módszer, amivel átveheted az irányítást az életed felett

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
76% Igen
13% Nem
11% Nem szoktunk erről beszélni