Lehet örülni.

Kutatók a Nature Plants című tudományos folyóiratban közölték, hogy

egy régi-új kávéfaj segítheti a klímaváltozás elleni küzdelemben a kávétermesztőket.

A Nyugat-Afrikában újra felfedezett növény, amelynek tudományos neve Coffea stenophylla*, ízében az arabica kávéra hasonlít, azonban jobban viseli a magas hőmérsékletet, ezért a növény sokkal melegebb, szárazabb helyeken is termeszthető – mint az arabica –, részben immunis a kávérozsda nevű betegséggel szemben, és új, klímaellenállóbb fajok termesztéséhez fő kiindulóforrásként szolgálhat. Így segítheti a világ kávéigényének kielégítését.

* A Coffea stenophylla egykoron elterjedt volt Nyugat-Afrikában, az 1920-as évektől azonban a növényt nem termesztették többé kereskedelmi célra. A természetben 2018-ban több mint 50 év után először találták meg újra.

„A klímaváltozás kezeléséhez döntő jelentőségű az ellátási láncolat biztosítása. A kávé több milliárd dolláros globális iparág, amely trópusi országok több vállalkozását támogatja, kínál több mint százmillió kávétermesztőnek megélhetést”

– mondta Aaron Davis, a Kew Gardens, a brit Királyi Botanikus Kerte kávékutatásért felelős munkatársa, aki hozzátette, hogy egyedülálló felfedezés olyan kávéfajt találni, amelyik magasabb hőmérsékleten megél és kitűnő íze van:

„Ez a faj a magas minőségű kávé jövője szempontjából döntő jelentőségű.”

A kávétermesztést erőteljesen veszélyezteti a klímaváltozás növekvő hőmérsékleteivel, a csökkenő csapadékkal és az új betegségekkel. Bár több kávéfaj létezik, amely forróbb környezetben is megél, esetükben azonban hiányzik az arabica kávé aromája, valamint a kereskedelmi célú termesztéshez szükséges tulajdonságok – ezt a londoni Kew Gardens, a Greenwichi Egyetem, a francia Cirad kutatóközpont és a nyugat-afrikai Sierra Leone szakértőitől lehet tudni.

Eközben...

A legvagyonosabb 1% kétszer annyi szén-dioxidot termel, mint a legszegényebb 50% együtt

Az úgynevezett „szennyező elit” radikális életmódváltása és viselkedésbeli változása is kell, hogy megmenthessük a bolygónkat.

(Forrás: The Guardian, MTI, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez a lány annyira különleges, mint a neve

Ezért hívják Michelin-csillagnak a gasztronómia Oscar-díját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
42% +10 éve