Mi a közös egy parasztházban és egy irodában, túl azon, hogy mindkettő épület?

Bár a fenntartható építőipar oximoron-gyanús kifejezés, a minél fenntarthatóbb épületekért mindent meg kell tenni, mert az iparág a legnagyobb környezetszennyezők egyike. Számtalan törekvés létezik a körforgásos gazdaság megvalósítására ebben a szektorban is, és miután minden lépés számít, becsüljük meg ezeket.

Az egyik irány a meglévő épületállomány felújítása, elvégre teljesen új házakat felhúzni rengeteg energiával és betongyártással jár, a felújítással pedig komoly energiamegtakarítást lehet elérni. A felújításon belül pedig alkalmazhatóak természetes, azaz tökéletesen újrahasznosítható anyagok:

Ausztria egyik legrégebbi magasháza, egy 19 emeletes, 60 méter magas épület nemrég 29 ezer m² százszázalékos gyapjúszigetelésű belső oldali hőszigetelést kapott. A Taborama projekt 47 ezer kg CO2-megtakarítást eredményezett így.

Felfogható egyfajta pilot projektnek is, ami alapján később új és meglévő lakásoknál, irodáknál, egyéb nagyléptékű projekteknél lehet majd alkalmazni a gyapjút – ahogy az egy müncheni iskola építésénél meg is történt, 10 kamionnyi gyapjú hőszigetelést építettek be.

Arról mi is írtunktöbbször is –, hogy milyen természetes anyagokkal kísérleteznek az építőiparban, illetve más anyagok pedig teljes szabványos építőanyagként elérhetőek. A kender, különféle gombák, szalma, keresztrétegelt fapanel, vályog is része a repertoárnak.

Bécstől alig 30 kilométerre van egy öko-lakópark, ami eleven példa a költséghatékony és környzetettudatos, minőségi otthonok építésére.

Az Auenweide öko lakópark - Fotók: Herha Hurnaus / New European Bauhaus Prize

Az Auenweide teljes építési folyamatát megnézheted négy percbe sűrítve:

Izgalmas irány a vályogpanel alkalmazása: azaz nem kell egy egész épületet kompletten vályogból építeni, elég mintegy másfél-két és fél centi vastag vályogrost lapokkal burkolni belül, és máris működni kezd az adott helyiségben a vályog természetes páraszabályozó képessége, sokkal kellemesebb a hőérzet, nincsenek illékony szerves vegyületek, és a penész sem jelenik meg így.

És ez nemcsak elmélet, a vályogpanel az egyik természetes építőanyag, ami kereskedelemi forgalomban kapható, minősített, ellenőrzött, a német szabványnak megfelelő termék.

Terjed is a használata, a legutóbbi példák egyike a berlini a Gut Buchholz városrész, ahol nagy számban alkalmaznak természetes építőanyagokat. A 80 épület összterülete mintegy 23 ezer m², és mindenhol alkalmaznak fát és agyagot; a cél, hogy minden egyes házat újrahasznosítható anyagokból állítsanak össze, és tudatosan tartózkodnak a kompozit anyagoktól.

(Forrás: valyogvakolat, fotók: New European Bauhaus Prize / Hertha Hurnaus)

Ez is érdekelhet:

Passzívház és okosotthon is készülhet vályogból és szalmából

Napelem a vályogházon, elektromos autót tölteni a faházból? Simán lehetséges: egy jól megépített ökoház egészségesebb az átlagnál, és jól megvan a legtöbb új technológiával.

Ez a ház turnézik a Németalföldön, mert úgy érzi, küldetése van

Hollandia és Belgium között ingázik ez a ház, mert úgy érzi, küldetést teljesít: a szigeteléstől a burkolatokon át a textíliákig csupa természetes anyagból áll.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Katja szereti az állatokat, magára is varratott néhányat

Trükkök, ha beütne a kajakóma a karácsonyi zabálástól

Clarissa kedvéért még 23-án is hajlandók vagyunk sorban állni

További cikkeink a témában