Híradások alapján nagyjából tudjuk, mi zajlik Ukrajna keleti részén, másokhoz hasonlóan viszont fogalmunk sincs, mi fog történni a közel- és távolabbi jövőben. Ez a cikk nem is erről szól, és a vállaltan politikamentes Player sem most vált koncepciót, de egy kis történelmi áttekintés talán segít megérteni a Magyarország szomszédjában kialakult helyzetet, ami bizonyosan az egyik legfontosabb téma lesz az elkövetkező időszakban.
Oroszország Ukrajna nélkül csak egy ország, Ukrajnával viszont egy birodalom.
Bár az orosz–ukrán konfliktus (más értelmezés szerint már orosz–ukrán háború) előzményeit, jelenét és lehetséges kimenetelét is hosszasan lehet taglalni, ez a mostanában ismét gyakran emlegetett mondás meglehetősen jól mutatja, miért fontos az oroszoknak Ukrajna, és miért érdeke a nyugati szövetségeseknek, hogy az ország ne kerüljön orosz befolyás alá.
Putyin elnök hétfő esti beszédéből úgy tűnhet, Ukrajna egy történelmi léptékben mért nagyon fiatal, mesterségesen úgy-ahogy összerakott állam (a mai Ukrajnát Lenin hozta létre orosz területekből, majd lengyel és román területekkel bővült, az ukrán államiságnak nem voltak hagyományai – mondta), egy tavalyi, Az oroszok és az ukránok történelmi egységéről c. cikkében pedig azt fejtegette, hogy az oroszok és az ukránok valójában egy nép. Ebből következik, hogy a Szovjetunió szétesése után – ami Putyin szerint egyben a történelmi Oroszország felbomlása és a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófája is volt – 1991-ben függetlenné vált Ukrajna jelenlegi határai megkérdőjelezhetők.
Ezeket a határokat egyébként az 1994-es Budapesti Memorandumban többek között Oroszország is elismerte, és garanciát vállalt a tiszteletben tartásukra,
cserébe a világ harmadik legnagyobb atomhatalmának számító Ukrajna valamennyi atomfegyverét átadta az oroszoknak. A határok tiszteletben tartását egyébként később, többször is, több megállapodásban is megerősítették, legutóbb 2010-ben.
A 20. század elejénél azonban régebbre kell visszamenni a történelemben. A Kijevi Nagyfejedelemség vagy Kijevi Rusz jóval régebben, a 9. század végén létrejött, fővárosa Kijev, a mai Ukrajna fővárosa volt, az államszövetséget mégsem tekinthetjük kizárólag Ukrajna elődjének, mert a mai Oroszország és Fehéroroszország/Belarusz kulturális-történelmi gyökerei is odáig nyúlnak vissza. Ennyi alapja tehát van Putyin egy nép-elméletének (Ukrajnában pedig ugyanez a hivatkozási alap az ország több mint ezeréves múltjára), ám az orosz és ukrán nép bár rokon, eltérő a nyelvük, a kultúrájuk, és évszázadokig egymás mellett, de nem együtt alakult a történetük.
A szláv egység akkor bomlott fel, amikor a 13. században nyugaton és délnyugaton a lengyel és a litván hatás erősödött, keletről pedig a tatárok hódítottak: a nyugati területek a Lengyel Királyság és a Litván Nagyfejedelemség, a déli részek a Krím-félszigettel együtt a mongol Arany Horda, majd a Krími Kánság uralma alá kerültek. A 15. századi harcokban és járványokban a népesség jelentős része elpusztult, a helyükre kozákok – elűzött parasztok, kalandorok… – érkeztek, akiknek közös érdekük volt a lengyelekkel és litvánokkal: a krími tatárok távoltartása. Ezért fizettek a kozákoknak, akik a 16. században már gyakorlatilag határvédelmi feladatokat láttak el – akkoriban jelent meg a terület neveként
Ukrajna, ami határvidéket jelent.
Az együttműködés nem tartott sokáig: az ortodox kozákokat próbálták integrálni a katolicista lengyel-litván társadalomba, de ez már csak a vallási különbség miatt sem ment – és feszültséget okozott az is, hogy nem minden kozák kapott zsoldot, ezért törvénytelen módon próbáltak pénzt szerezni. A konfliktusokból felkelések következtek, ezzel pedig a kozákok egymásra találtak az oroszokkal, és szövetségben támadtak a lengyelekre. Bár az oroszok azt ígérték, a kozákok a cári birodalmon belül egyfajta autonómiát kapnak, ebből semmi nem lett, sőt, a lengyel–orosz háború Ukrajna felosztásával zárult. A 18. század végén minden ukrán terület az oroszokhoz került, akik határozottan léptek fel a függetlenségi törekvésekkel szemben.
Az első világháború és a cári rendszer bukása után úgy tűnt, Ukrajna végre önálló lehet, de megint nem sikerült,
egy polgárháborút követően Ukrajna középső és keleti része a Szovjetunióhoz, Galícia Lengyelországhoz, Bukovina Romániához került. A szovjet területen lévők, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság lakói jártak a legrosszabbul: Sztálin a harmincas években több százezer ukrán kivégzésével és több millió halálra éheztetésével, majd az ukrán nép számára fontos templomok lerombolásával vette elejét az évszázadok óta függetlenségre törekvő ukránok esetleges próbálkozásának. A második világháború után a szövetséges államok a jaltai konferencián egyeztek meg Európa újrafelosztásáról, akkor csatolták Lengyelország ukránok lakta délkeleti részét és Kárpátalját Ukrajnához, 1954-ben pedig Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) első titkára – Putyin szavaival élve – „odaajándékozta a Krím-félszigetet”.
1986-ban Ukrajnában, Csernobilban történt a világ legnagyobb atomkatasztrófája, az akkori SZKP-főtitkár, Gorbacsov utólag azt mondta, akkor kezdődött a Szovjetunió szétesése. Ennek következménye lett Ukrajna függetlenségének kikiáltása és a többpártrendszer bevezetése 1991-ben. A nyugalmasabb évek 2004-ig tartottak, amikor a választáson az oroszbarát Viktor Janukovics nyert, ám a csalások miatt kitört narancsos forradalom után végül a nyugat által is preferált Viktor Juscsenko lett az elnök.
2010-ben viszont már Janukovicsot iktatták be, őt végül a 2013-ban, a kijevi főtéren, a Majdanon kezdődő, véressé vált forradalom távolította el a hatalomból, Oroszországba menekítették. Még abban az évben Putyinék egy általuk lebonyolított gyors népszavazás után annektálták – az egyébként többségében orosz lakosságú – Krímet, kiváltva ezzel a nyugati világ rosszallását és szankcióit. Most pedig két, jogilag Ukrajnához tartozó megyét ismert el Oroszország önálló népköztársaságnak, ahová békefenntartási célból immár hivatalosan is katonai csapatokat küldenek.
A keletről földrajzilag védtelen Oroszországnak a népe jelentős része által érzett Szovjetunió-nosztalgián túl stratégiai szempontból is fontos, hogy Ukrajna semmiképp ne kerüljön nyugati befolyás alá, ne lépjen be a NATO-ba. Ukrajna pedig, ahogy évszázadokon át, megint a függetlenségéért küzdhet.
(Fotók: Getty Images. Nyitókép: ukrán tiltakozó február 22-én Kijevben, az orosz nagykövetség közelében tartott, A birodalomnak meg kell halnia elnevezésű tüntetésen)