5400 jelentkezőből került be a legjobb 31-be a budapesti URBA dizájnstúdió a Dezeen magazin szavazásán. És még akár nyerhet is, akár a szakmai zsűri, akár a közönség szavazásán.

Shortlistre került a budapesti URBA iroda a Dezeen Awards 2022-n, az Emerging Interior Design Studio of the Year (az év feltörekvő belsőépítész stúdiója) kategóriában.

Ez egy rendkívül rangos, globális dizájndíj, amit néhány szám kiválóan illusztrál:

90 országból több mint 5400 jelentkező indult a megmérettetésen, közülük került be az URBA abba a 31-be, amelyből novemberben kiválasztja a végső győztest a szakmai zsűri.

Ugyanakkor nemcsak a zsűri, hanem az olvasók is letehetik a voksukat a szerintük érdemes projektekre és irodákra október 10-ig. Szavazni ezen a linken lehetséges, a közönségszavazás eredményét október közepén hirdetik ki. (A szavazat leadása után az email címre érkező linken meg kell erősíteni a szavazási szándékot, különben a szavazat érvénytelen.)

Az URBA kreatív csoportja kilenc építészből, belsőépítészből, termék- és grafikus tervezőből áll, amely főként a lakó-, vendéglátó- és szolgáltatóiparban aktív.

„A szükségtelen dolgok elhagyásának átformáló erejébe vetett erős hit”  jellemzi a stúdiót a Dezeen leírása szerint, a céljuk pedig kortárs tereket tervezni személyre szabott dizájnelemekkel. Ennek érdekében az URBA együttműködik más építészstúdiókkal, de egyéb területek független alkotóival is.

(Forrás: URBA)

Ez is érdekelhet:

Megvan az év belsőépítésze, fiatal tehetsége és fenntartható kezdeményezése

Skandináv-japán stílusú dizájner lett az év tehetsége, modern és vintage elemeket ötvöző nyaraló az év enteriőrje az első magyar EDIDA díjátadón, ahol összesen hat kategóriában hirdettek győztest.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

A Player kérdése: Nálad már beütött a karácsonyi kajakóma?
11% Naná, és nagyon keményen.
47% Igen, de menedzselhető.
42% Szerencsére nem.
Téli kaland vagy életveszély? A profi hegyivezető elmondja, mire figyelj az osztrák Alpokban
Hirdetés