A városban mire vágyakozunk? Az égre, a fűre, a napsütésre a bőrünkön, az esőcseppekre az arcunkon. Ebben a házban egy olyan új környezetet, urbánus világot teremtünk, ami tele van lehetőségekkel: a célunk, hogy a városi tereket újraértelmezve alkossunk egy olyan otthont, ami biztonságot és nyugalmat nyújt.

Megvizsgáltuk a családban a gyermekek és felnőttek arányát, az utca és a város összefüggéseit. Azt a koncepciót kerestük, ahol a kültér és a beltér eggyé tud válni egyetlen lakótérben. Emellett az otthon kialakításánál azzal kísérleteztünk, hogyan tudunk különböző időszakokat és korszakokat egy térben megjeleníteni.

Története van a kilencven éves, korhadó faépületnek: az elképzelésünk az volt, hogy új felhasználását mutassuk meg egy ilyen területnek. Nem kell tökéletesnek lennie. Nem kell többet kifejeznie, mint amennyi. Új életet szerettünk volna lehelni egy régi helybe; a társadalom evolúciójával ugyanis sokszor kettészakadunk a megújulás és a változatlanság között.

Egy modern családot egy régi épületbe helyezni hasonló ahhoz, ahogy az ember megtanul idősebbekkel szót érteni. Vannak dolgok, amelyeket meg kell óvni és olyanok, amelyeket érdemes megváltoztatni. Így a múltba merülés helyett szerettük volna ezt a történelmet a jövőbe ágyazni.

Egy hat méter hosszú fal választja el a közösségi tereket a privátszférától. A letisztult, modern anyagok erős kontrasztot teremtenek a modern és a régi idők között; ebben az ellentétességben új energiák születnek. A térben kiemelt fontosságú volt a gyermekeknek szánt hely: szabadon futkározhatnak és ugrándozhatnak a szobákban, folyosókon. A növényzet szintén fontos szerepet játszik a terek zökkenőmentes összekötésében.

Ez a dizájnprojekt soha nem ér véget: a tér vibrál az élettől és az energiától. Egy ilyen helyen mindig van tere a megújulásnak és a kísérleteznésnek. És szerintünk nem csak mi leszünk az egyetlen tervezői ennek a háznak.