Évtizedeken, sőt évszázadokon át tartotta magát az az íratlan szabály, miszerint a sportolóknak önmegtartóztatást kell tanúsítaniuk a versenyek előtt, ha igazán jó formában akarnak lenni a nagy megmérettetésen. De vajon mi az igazság?

Ez a teória még az ókorból származik, feltehetően az első olimpiák idejében találták ki a jó öreg görögök, hogy a verseny előtti estén már mellőzni kell a szexet. Az egész azon alapszik, hogy az ejakuláció következtében csökken a tesztoszteronszint, a kielégülést követően pedig az atlétában már nem dolgozik olyan mértékben a győzni akarás.

Ugyanakkor egy rakás kutatást végeztek már azóta ebben a témában, a tudósok pedig megállapították, hogy ez egy tévhit. Nem romlik a szex miatt a teljesítményed, és a tesztoszteronszint is csak emelkedni fog miatta, nem is kevéssel. Sőt, éppen akkor fog csökkenni a szervezetedben található tesztoszteron mennyisége, ha huzamosabb ideig (legalább három hónapig) nem szexelsz.

Dr. Lauren Streicher, a téma szakértője azt is elmondta, hogy

az egyetlen tényező, amelyen keresztül a szex negatívan befolyásolhatja a teljesítményt, az az alváshiány.

Tehát, ha egy sportoló a verseny előtti éjszaka a szex miatt nem tudja rendesen kialudni magát, akkor nyilván gyengébben fog teljesíteni másnap, de ennyi erővel a hajnalig tartó tévénézés is rossz hatással lehet a teljesítményre.

Mindezek fényében biztosan állíthatjuk, hogy egy laza menet a megmérettetés előtti estén nem árthat, ha utána eleget tudsz pihenni. Az persze más kérdés, hogy közvetlenül a sportolás előtt érdemes-e hancúrozni, hiszen a szex fizikálisan azért lemerítheti az embert. Éppen ezért mi azt tanácsoljuk, hogy ütemezd a szexet előző estére, vagy az edzés utánra, annak ugyanis van egy csomó előnye.

Itt el is olvashatod ezeket:

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Nem csak azért fogadnánk el Irene meghívását, mert Madridban él

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés