A túlsúly hordozása komoly egészségi kockázatokkal jár – ezt azért eddig is sejtetted –, ennél is rosszabb hír viszont, hogy akkor is veszélyben vagy, ha már megszabadultál a feleslegtől.    

Az köztudott dolog, hogy a túlsúly emeli a különféle betegségek kockázatát – többek közt a magas vérnyomás, a szív-érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a depresszió, az alvászavarok és a mozgásszervi panaszok rizikóját –, a Boston University és a University of Pennsylvania friss kutatása pedig arra a nagyon fontos dologra hívja fel a figyelmet, hogy

a fogyás nem hosszabbítja meg jelentősen azoknak az életet, akik a leadott kilók után nem figyelnek oda az egészségükre.

Az eredményekből ugyanis kiderült, hogy

azoknak, aki valaha túlsúlyt hordoztak, a fogyás után is 27 százalékkal nagyobb az esélyük arra, hogy előbb haljanak meg.

A kutatásvezető Dr. Andrew Stokes szerint ennek oka, hogy a (indokolatlan) felesleges kilók az évek során gyengítik a szívet – és amúgy minden szerv számára is extra terhelést jelent –, ezért nem elég csak szimplán lefogyni, utána is komolyan oda kell figyelni a táplálkozásra és a mozgásra.

A kutatás eredménye egyben egy ajánlás is minden orvosnak, hogy (ne csak egy bizonyos pontig kövessék a fogyási folyamatokat, hanem) a korábbi túlsúly egészségre gyakorolt hatásosait is figyeljék meg hosszútávon pácienseik estében.

(via, Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Ez a lány biztosan nem panaszkodik, hogy nem figyelnek rá a férfiak

Hihetetlen, de ezek iráni újságok címlapjai az iszlám forradalom előtti időkből

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.