Olyan szép helyeken jár néhány villamos, hogy az a furcsa, eddig miért nem volt ilyen szolgáltatás.

Számos olyan BKK-járat közlekedik a városban, amely népszerű a turisták körében. Ilyen például a Budavári Sikló, a Zugligeti Libegő, a fogaskerekű vagy a 2-es villamos, amely a világ legszebb villamosvonalai közé is bekerült különleges adottságainak köszönhetően.

Ebbe a sorba tartozik a 19-es villamos is: vonala igazi panorámaút a Duna partján, amely Budapest híres látnivalói mellett halad el. A Budapesti Közlekedési Központ és a Budapest Brand együttműködésének köszönhetően 2022. június 4-től augusztus 28-ig különleges szerepet kap ez a járat a fővárosban,

hétvégente ugyanis turisztikai érdekességek lesznek hallhatók a járaton az útvonal mentén látható nevezetességekről.

Az utasok információt hallhatnak többek között a Bartók Béla út és a Móricz Zsigmond körtér közismert helyeiről, a Hadik kávéházról, a Szent Gellért tér nevezetességeiről, a Rudas-fürdőről, a Várkert Bazárról és a Clark Ádám tér környékén az UNESCO világörökség részét képező népszerű helyszínekről, a Lánchídról és a Margit hídról, a Batthyány térről és sok más érdekességről is.

A menetrend szerint közlekedő 19-es városnéző villamosra bárhol fel lehet szállni, a legérdekesebb látványosságokat bemutató információk azonban a vonal középső szakaszán, a Kosztolányi Dezső tértől a Margit hídig hangzanak el,

szombaton és vasárnap, délelőtt 10 és 12, valamint délután 15 és 17 óra között.

A magyar és angol nyelvű idegenvezetést mindkét irányban hallhatják az ügyfelek.

A magyar nyelvű idegenvezetést ezekben az időpontokban élvezheted:

  • a Kosztolányi Dezső tértől a belváros felé 10:02-kor, 10:32-kor, 11:02-kor, 11:32-kor, 15:02-kor, 15:32-kor, 16:02-kor és 16:32-kor induló villamosokon;
  • a Margit híd, budai hídfőtől déli irányba 10:05-kor, 10:35-kor, 11:05-kor, 11:35-kor, 15:05-kor, 15:35-kor, 16:05-kor és 16:35-kor induló villamosokon.

Angol nyelvű idegenvezetés:

  • a Kosztolányi Dezső tértől a belváros felé 10:17-kor, 10:47-kor, 11:17-kor, 11:47-kor, 15:17-kor, 15:47-kor, 16:17-kor és 16:47-kor induló villamosokon;
  • a Margit híd, budai hídfőtől déli irányba 10:20-kor, 10:50-kor, 11:20-kor, 11:50-kor, 15:20-kor, 15:50-kor, 16:20-kor és 16:50-kor induló villamosokon.

A városnéző villamos bármilyen érvényes BKK-jeggyel, -napijeggyel vagy -bérlettel igénybe vehető. További részletek itt.

Ez is érdekelhet:

Villamos az Erzsébet hídon, a Váci úton, a Thökölyn… Fotókon Budapest eltűnt és megmaradt vágányai

Egykor az számított modernizálásnak, hogy megszüntettek villamosvonalakat. Az archív fotók viszont megőrizték emléküket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Agathe olyan szép, hogy írattunk hozzá egy verset az AI-jal

A lány, akivel egy vegán is elmenne steakezni

Sárban, szélben és rózsaszínben küzdötték le Gödöllőt a kutyások

További cikkeink a témában