Varró Zoltánt és csapatát, a VarroDesignt kérte fel a firenzei központú Italiana Hotels a Comói-tónál, Brunatéban található szecessziós műemlékszálloda teljes felújítására, az épület koncepciójának és működésének újragondolására.

A terv bemutatóján látványterveken is láthattuk, mi készül, és Uzsay Márton festőművész szállodának készített képeit is megcsodálhattuk – ahogy bárki más is megnézheti őket még Budapesten.

A Nuvole Garden Hotel

Az épületet Achille Manfredini milánói építész tervezte 1908-ban, a pompás grand hotelt 1911-ben adták át, és hamar a milánói polgárság népszerű üdülőhelyévé vált. A 20. század közepén

olyan sztárok élvezték itt a dolce vitát, mint Marlon Brando, majd az épületet az 1960-as években a transzcendentális meditáció guruja, Maharishi Mahesh Yogi vásárolta meg. Az átfogó állagmegóvás azonban elmaradt, az épület lassú hanyatlásnak indult, majd sokáig elhagyatottan állt, sőt egy alkalommal tűz is kiütött benne.

Pedig a tó feletti sziklán magasló hotel rendkívül jelentős érték: a hatemeletes, nyolcvanszobás hotel magaslataiból egészen Milánóig és Svájcig ellátni, és már az odavezető út is különleges élmény Como jól ismert funikulárisával. Ennek a hotelnek a régi csillogását hozza vissza hamarosan Varró Zoltán belsőépítész és csapata, a VarroDesign, egy, az észak-olasz luxus életmódhoz illeszkedő dizájnkoncepcióval.

A Nuvole Garden Hotel

Varró Zoltánra egy budapesti munkája, az Aria Hotel kapcsán figyelt fel Emilio Polillo firenzei üzletember, a hotelcsoport tulajdonosa, aki akkor már hat éve keresett belsőépítészt, hogy véget vessen az épület mostoha sorsának, és eredeti fényéhez méltó szállodát hozzon létre.

„Emilio azzal keresett meg, hogy valami egészen különlegeset szeretne létrehozni, ami távol áll a hoteldizájn kliséktől. Én sosem azt nézem, hogy mi a divat, milyen a szomszéd hotel, mert abból lesznek a biztonságos megoldások. A megbízónknak tetszett, hogy merek nagyot álmodni, és merészek az elképzeléseim” – meséli Varró Zoltán, aki egy teljesen üres műemléképületet látott az első bejáráskor.

A felhők kertje

Erősen hatott a dizájnerre a hajdani előkelőségét a hanyatlásban is megőrző patinás épület, de hasonlóan erős élményt jelentett a magasság is, ugyanis sokszor előfordul, hogy a felhők a hotel alatt úsznak el.

„Amikor először az épületben jártam, ez a különleges helyszín érintett meg – egy sziklaszirten találtam magamat a tó felett. Azt éreztem, ez olyan, amilyennek az istenek lakhelyét képzeltem gyerekkoromban, akik a felhők közül nézik, hogy az emberek mit csinálnak lent. Egy külön világot hozok itt létre, és elneveztük a szállodát Nuvole Gardennek, azaz felhők kertjének” – mondja Varró Zoltán.

A VarroDesign mindig komplex megközelítésben tervez, melyet az üzemeltetést érintő legapróbb részletekig átgondol. A Nuvole Garden esetében is alaposan megvizsgálták, hogy mi mozgatja azokat a vendégeket, akik a Comói-tóhoz mennek nyaralni, letapogatták, milyen a comói életérzés. A dizájnban végül hangsúlyos szerepet kapott a víz, a hegyek, a kertek, a felhők, és a páva, mint a comói kertek gyakori szimbóluma.

A pool terrace

Kint és bent határa elmosódik: a beltérben megjelenik a kertek világa, a kertben felidéződik a comói villák grandiózus termeinek hangulata, például a teraszra tervezett hatalmas Sicis-mozaik révén, amit kandalló, kristálycsillár, és mészkőből faragott fotel vesz majd körül.

A szálloda egyik központi terét, a Blu éttermet a tó inspirálta. Az ide betérő vendégek egy víz alatti világba csöppennek:

a falakon különleges kékes színű, színátmenetes bársony függöny fokozza az élményt, melyet a ház többi textíliájával együtt Varró Zoltán tervezett; aki plafonra emeli a tekintetét a víz játékát láthatja csillogni, míg a szőnyegen kavicsminta köszön vissza. Erre a világra erősít rá Uzsaly Márton óriási festményekből álló, vízre reflektáló sorozata.

Blu restaurant - látványterv: VarroDesign
Blu restaurant
Uzsay Márton: Anna (olaj, vászon, 290 cm x 430 cm) a L'aqua della vita sorozatból

Ahogy a comói családok évszázadok óta megrendelői voltak a művészeknek, Varró Zoltán is fontosnak tartja, hogy a magyar festőművész munkái kerülnek a régi szecessziós palota falaira.

Uzsay munkáit azonban nemcsak Comóban lehet látni: a koncepció bemutatójának helyszínén, a Flow Caféban május közepéig bárki számára látható a tíz óriási méretű képből álló L'aqua della vita sorozat, mielőtt a végleges helyére, a Nuvole Garden Hotel éttermébe kerül. Az Anna című, 290x430 centis vászonra készült olajfestmény modellje a festőművész felesége volt.

A nagy múltú észak-olasz hotel újjáéledése jelentős nemzetközi előrelépést jelent a VarroDesign számára, amely a megbízásnak köszönhetően további olaszországi épületek felújítására kapott felkérést.

(Látványtervek: VarroDesign)

Ez is érdekelhet:

Zenével, ízekkel, látvánnyal és hangulattal is elvarázsol a Hard Rock Hotel Budapest

Szuperintenzív élmény betérni a Hard Rock Hotel Budapestbe: egyszerre gasztrokaland, design trip és rock-pop múzeum, ahol mindig szól a zene, mindegy egy és egy minden.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Hamarosan szó szerint beérhet az ehető Budapest koncepció

Vajon ki a nap csaja Lady Gaga születésnapján?

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés