A méregerős paprikák világában tűzzel harcolnak a tűzzel szemben. Májusban a híres Carolina Reapert nem hivatalosan már letaszították a trónról, most azonban egy új kihívó érkezett, ami minden eddiginél csípősebb.

A "Pepper X" néven futó gyilkos ugyanattól az embertől származik, mint a Carolina Reaper, elmondása szerint pedig az újdonság valami egészen elképesztő módon

eléri a 3.18 millió egységet a csípősséget mérő Scoville-skálán.

Összehasonlításképpen az általunk is nemrégiben bemutatott Tabasco szósz ereje 50 ezer egység körül mozog, míg a már sokat emlegetett Carolina Reaper nagyjából 2.2 millió egységgel büszkélkedhet. A 10 éven át fejlesztgetett "Pepper X" tehát még ennél is sokkal-sokkal keményebb és most már készen áll rá, hogy tűzokádó sárkánnyá változtasson minden bátor és őrült jelentkezőt, aki megkóstolná.

Ránézésre is keménynek tűnik

Egyelőre tehát csak nem hivatalosan vált a világ legcsípősebb paprikájává, ám novemberben a Guinness emberei ezt meg is erősíthetik majd. Addig is lehet ismerkedni az újdonság ízével és erejével, hiszen a The Last Dab nevű szószban bizony benne van, bár jelenleg kifogytak belőle.

(via)

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A Xiaomival könnyebb az ünnepi készülődés

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt
Hirdetés