Hol volt, hol nem volt, volt egyszer Nógrád megyében egy fiatal pár, akik úgy döntöttek, egybekelnek. Meg is történt az eljegyzés, csakhogy később, egy reggelig tartó diósjenői iszogatás során a fiúnak megtetszett a vendéglátó lánya, és kútba dobta az eljegyzés gondolatát.

A vendéglátó lányával még aznap este, mámoros állapotban megegyeztek a lagziban, a fiú pedig másnap, kijózanodva is tartotta magát az új tervhez: elment az örömapa házához közölni, hogy felbontja az eljegyzést, mert új választottja van.

Az apuka pedig nem fogadta jól a hírt: bánatpénzt követelt a fiútól, először félmillió forintot, majd miután a fiú fizetett, kéthavonta szintén követelt egy hasonló összeget.

Egy helyi lakos elárulta, jól ismeri a család módszereit: ha ők megjelennek, vagy fizetsz, vagy bajod esik. A megrémült vőlegény csak azután kért segítséget a rendőrségtől, hogy a gatyája is ráment az egészre, és addig már összesen 3,8 millió forintnyi bánatpénzt fizetett az örömapának. Az apukát január 12-én őrizetbe vették, majd zsarolás miatt eljárást indítottak ellene.

Ezek is érdekelhetnek:

Mucsi Zoltán autóját irtózatosan megpocsékolták a galambok

Minket hasonló szituban lekarmolna az ideg a seggünkig.

(Forrás: Telex)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ilyenek voltak a március 15-ék a szocialista Magyarországon

Gyönyörű izraeli lánnyal zárjuk a hetet

Az iráni háború váratlan következménye: Kína erősíti a zöldstratégiáját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
21% Igen, nagyon bejött.
38% Igen, de nekem annyira nem adta.
28% Nem láttam, de megnézem.
13% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés