Nem kifizetődő a bliccelés, ha elkapnak.

Úgy tűnik, nem annyira éri meg bérlet- vagy jegyvásárlás helyett bliccelni – legalábbis abban az esetben, ha elkapnak – , illetve a pótdíj befizetését elkerülni, vagy húzni-halasztani. Ezt onnan lehet tudni, hogy a BKK összeszedte a 2023-as év egyösszegű pótdíjbefizetéseinek top 10-es listáját, azaz a tavalyi év negatív rekordereit – mutatjuk a top 3-at:

  1. 2 016 968 forint,
  2. 1 669 823 forint,
  3. 1 429 812 forint

– egyébként még a tizedik helyen álló is egymillió forint feletti összeget fizetett be (ITT tudod megnézni a teljes listát), vagyis milliós pótdíjakból 2023-ban sem volt hiány.

Ezek az összegek tartalmazzák a pótdíjtartozást és járulékait, az évek alatt rárakódó kamatokat – mert a ki nem fizetett pótdíj nem évül el – és a végrehajtási eljárások költségeit is.

Ebből a 2 016 968 forintos pótdíjbefizetésből egyébként 19 éven át éves bérlettel lehetne utazni, és még maradna is belőle egy kicsit.

És ez az összeg még csak nem is all-time rekorder, a legmagasabb egyösszegű befizetés eddig 2020-ban volt, az 2 797 400 forintra rúgott.

(Forrás, fotó: BKK)

Ez is érdekelhet:

53 éve folyamatosan ég a pokol kapuja, mert félrement a szovjet geológusok ötlete

1971-ben volt egy ötletük a szovjet geológusoknak, nem jött be.

Videón a láthatatlanná váló ufó, ami a szakértők szerint is ufó

Különös, medúzaszerű tárgyat sikerült speciális kamerákkal videóra venni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Börtönben ülve csalt ki 150 ezer forintot a rabtársából, még öt évet kapott

Ez a sorozat veszi át a stafétát a véget ért Yellowstone-tól

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Filmek, amiket egy pillantásból felismerünk – Vagy mégsem?
Hirdetés