Különös, medúzaszerű tárgyat sikerült speciális kamerákkal videóra venni.

Jeremy Corbell ufószakértő és ismert újságíró közzétett egy videót egy, általa medúzának elnevezett UAP-ról (Unidentified Aerial Phenomena, azonosítatlan légi jelenség – egy ideje már ez az ufó új megnevezése), ami még 2018-ban egy amerikai katonai bázis felett haladt végig Irakban:

A speciális berendezéssel felszerelt hőkamerával éjjel rögzített felvételen jól látszik, ahogy ez a valami útja során többször is megváltoztatta a színét, volt olyan pillanat, amikor egészen áttetszővé, kvázi láthatatlanná vált. Corbell állítása szerint a közvetlen szemtanúk arról számoltak be neki, hogy az objektum lógó „lábainak” mindegyike merev és mozdulatlan volt.

A News Nationön leadott videóban már nem látszik, csak Corbelltől lehet tudni, hogy ez a medúzaszerű tárgy 17 percre eltűnt egy közeli tóban, majd onnan hirtelen nagy sebességgel 45 fokos szögben kilőtt az űr irányába.

A videó és az esemény valódiságát a szemtanúk, valamint több szakértői forrás is megerősítette, a Pentagon, vagyis az amerikai védelmi minisztérium viszont még nem reagált az ügyre.

(Forrás: The Sun)

Ez is érdekelhet:

Ezt látják az asztronauták, amikor kilépnek a világűrbe a Nemzetközi Űrállomásból

Akinek tériszonya van, annak nem biztos, hogy bejön a következő felvétel, pedig micsoda látvány.

Egy 13 éves srác megcsinálta, amit lehetetlennek hittek: legyőzte a Tetrist

A Tetris több mint 30 éves videójáték, egészen eddig csak a mesterséges intelligencia tudta megverni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ez nem egy horrorfilm, hanem a valóság: hamarosan jöhetnek az agy nélküli emberi klónok egy startup szerint

A Föld mélyén 50 000-szer több energia rejlik, mint a világ összes fosszilis tüzelőanyag-készlete

Miért felfedezetlen a Föld tengerfenekének 99,999%-a?

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
9% Igen, tetszett.
28% Igen, de csalódás volt.
21% Még nem, de megnézem.
43% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés