Már csak háromszáznegyven északi simabálna él a bolygón.

Kevesebb mint 340 egyedet számlál jelenleg az északi simabálna-populáció, közöttük nyolcvan szaporodásképes nőstény van. Az elmúlt évtizedben becslések szerint 28 százalékkal csökkent ezeknek a tengeri emlősöknek a száma. Ezért a kaliforniai Monterey Bay Aquarium által működtetett Seafood Watch program – ajánlásokat ad ki fogyasztóknak és üzletembereknek egyaránt –, leminősítette a simabálnák élőhelyén csapdákkal és hálókkal fogott homárokat.

A leminősítés annak eredménye, hogy nem sikerült hatékony lépéseket tenni a rákhalászat jelentette veszélyek csökkentése és a faj megmentése érdekében.

Az amerikai homárhalászat éves forgalma mintegy 500 millió dollár (198,9 milliárd forint).

A simabálnák egyik vezető halálozási oka, hogy belegabalyodnak a homárok, languszták és más tengeri rákok halászatához használt eszközökbe (a másik a hajókkal való ütközés). A bálnák vándorlási útvonalán – ellési helyüktől, Floridától Kanadáig, ahová táplálkozni úsznak fel – a rákcsapdákhoz rögzített több mint egymillió függőleges kötél található, ebből 622 ezer amerikai vizekben. A simabálnák több mint 80 százaléka belegabalyodott már legalább egyszer valamilyen hálóba vagy kötélbe.

Homárketrec. Jól látszik, miért veszélyes a bálnákra a halászatuk

2021 szeptemberében a Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatalt (NOAA) halászati részlege új szabályozást bocsátott ki, amelynek célja az északkeleti vizeken élő homárok és a Jonah rákok halászatának visszafogása, és amely idén májusban lépett életbe. Egy bíróság viszont júniusban elmarasztalta a NOAA-t, amiért megsértette mind a veszélyeztett fajokra, mind a tengeri emlősök védelmére vonatkozó jogszabályt azzal, hogy nem tett eleget a homárhalászat negatív hatásainak csökkentéséért.

Júliusban további javasolt változtatásokat jelentett be, például a halászhajók sebességére, illetve a zsinór nélküli halászati eszközökre vonatkozóan.

(Forrás: The Guardian, MTI. A nyitóképen homár és homárcsapda látható.)

Ez is érdekelhet:

Egymillió fajt fenyeget a kihalás veszélye

A fenntarthatatlan fakitermelés, a halászat és a vadászat a fajok kihalásának elsődleges oka.

Veszélyeztetett cápafaj maradványait találták meg kutya- és macskaeledelben

Szingapúri állattulajdonosok akaratlanul is cápahúst adtak az „óceáni halként” hirdetett konzervekből háziállataiknak.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Ez a lány biztosan nem panaszkodik, hogy nem figyelnek rá a férfiak

Hihetetlen, de ezek iráni újságok címlapjai az iszlám forradalom előtti időkből

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
16% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.