A Trónok harca egyes epizódjai természetesen hihetetlen magas költségvetésből készülnek, ám ez nem jelenti azt, hogy ész nélkül szórják a pénzt a díszletekre. Van olyan, hogy a legegyszerűbb, olcsó megoldás a legjobb választás.

Persze alapvetően nem spórolnak a kellékekkel, hiszen például Cersei vagy Daenerys ékszerei nem gagyi bizsuk, ám az Éjjeli őrség által viselt subák bizony egyszerű szőnyegek voltak az IKEA-ból. Mindezt Michelle Clapton, az első 5 évad jelmeztervezője árulta el egy előadás során.

Persze azért némi munka így is volt velük, egy picit át kellett őket szabni és alakítani, hogy tökéletesek legyenek. Ennek érdekében például erős bőrpántot is varrtak hozzá.

Azt szeretném, hogy a nézők szinte szagolni tudják a jelmezeket” – árulta el a dizájner, aki itt valószínűleg nem a svéd fenyő és a húsgolyók illatára gondolt, ami egy átlagos IKEA-ba betérve fogadja a vevőket.

A hír hallatára aztán mindenki találgatni kezdett, hogy vajon melyik szőnyeget is használhatták a jelmezesek. Ma délutánra aztán ez is kiderült. A 12 900 forintért megvásárolható, Skold nevű báránybőr volt az.

(via) (via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Bámulatos strapabírással és zseniális kamerákkal érkezett meg a Honor Magic8 széria

A férfi szexualitásának évtizedei – Mi történik 40 után?

Tiszta lappal indítanád az évet az asztalon? Ezekre figyelj

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ha rajtad múlna, eltörölnéd a Valentin napot?
18% Nem, tök jó, hogy van.
59% Azonnal, értelmetlennek tartom.
22% Ebben a fontos kérdésben nem tudok dönteni.
Ez az a gondolkodásmód, ami miatt mindenki folyton stresszes – és senki sem mondja el neked
Hirdetés