Az általános elképzelés a házisörről, hogy egy jókedélyű ötvenes férfi készíti a garázsában (mikor épp nem néz oda a felesége), a kissé zavaros, ám annál megbecsültebb nedűt, mely az egész baráti kör sörhasára tesz még egy lapáttal. A Pirítós Pubban összegyűlt mezőnyből azonnal kiderült, hogy Magyarországon ennél jóval profibb sörfőző közösség tevékenykedik, még ha a sörhas stimmel is.
Már az is meglepő, hogy hatvanöt különböző sört neveztek az első versenyre. A szabályok egyszerűek voltak: csak hazai versenyzők indulhattak, kereskedelmi forgalomba nem hozott sörökkel. A szervezők végül hat kategóriába osztották a mezőnyt: Angol és amerikai pale ale, porter & stout, India pale ale, belga és francia ale, különleges sörök és egyéb. A különleges jelző a füstös, gyümölcsös, fűszeres söröket takarta, az egyébbe pedig egyszerűen azok kerültek, akik kevesen voltak ahhoz, hogy önálló kategóriát kapjanak. Érdekes módon ide kerültek a pilsnerek is, holott itthon ez a legnépszerűbb típus. Úgy látszik, nem a házisörfőzők körében.
Nem tűnt a legbölcsebb dolognak a melegrekordok idején már délelőtt erős sörök garmadát magunkba tölteni, de nem volt mit tenni. A szervezőknek hála az IPA-fordulóban ülhettem be a zsűribe, ami nálam a királykategória, és bár a pontjaim nem számítottak bele a végeredménybe, az értékelőlőlapra pillantva hamar rájöttem, milyen nehéz is az objektív zsűrizés. Az öt-nyolc százalékos sörök ellen sonkával és sajttal küzdő bírák előtt percek alatt annyi pohár termett, hogy az utolsó két sörnek már csak egy másik asztalon jutott hely. A filctollal felírt számok segítettek az eligazodásban, hiszen sokszor vissza kellett térni korábbi tételekhez egy kis korrekcióra.
Magát a zsűrit is meglepte a hazai sörök minősége. Korábbi hasonló megmérettetéseken könnyű volt győztest hirdetni, mert a legjobb magasan kiemelkedett az egyébként gyenge mezőnyből. Itt nem ez volt a helyzet. Az IPA-kategória tíz indulója közül mind a jó, vagy a nagyon jó jelzőt kapta. Végül egy-egy pont döntött a győztesek sorrendjéről, ám abban mindenki egyetértett, hogy a legtöbb már most gyártásra érett. Amatőr sörfőzők? Egy fenéket!
Ez főleg azért érdekes, mert a hazai sörforradalom két zászlóshajója, a Keserű Méz és a Főzdefeszt legjobb sörének szavazott Grabanc is ugyanígy kezdte, ám azóta készülnek nagytételben is. Különösen igaz ez a Keserű Mézre, mely egyre több helyen bukkan fel Budapesten, ami nagy részben annak köszönhető, hogy a Fóti Sörfőzde konstans mennyiségben és minőségben tudja gyártani.
A verseny szigorúan a kereskedelmi forgalomba (még) nem hozott söröknek szólt. A szervezők a név nélküli nevezést is megengedték, azokra gondolva, akik esetleg tartanak a NAV figyelő szemeitől, mert a baráti körön belül elfogadnak némi kompenzációt az egyébként nem elhanyagolható anyagköltség miatt. Hogy hányan éltek a lehetőséggel, nem tudom, de az biztos, hogy a dátumok alapján számos versenytétel a korábbi illegalitás ideje alatt született. Az otthoni főzés csak idén januártól legális, ezer literig. A nevezők többsége rég ismeri egymást, és az a söreiken is látszott, hogy nem ezek voltak az első próbálkozásaik, a zsűri legnagyobb örömére.
Rengeteg sör, sonka és sajt után a szervezők visszavonultak kibogozni a zsűri értékeléseit, a résztvevők pedig a Pirítós csapolt Kaltenecker-kínálatával múlatták az időt. Közben legalább háromszor megdőlt a melegrekord.
A verseny legjobb sörének járó vándorkupát végül Bajkai Tibor nyerte Rochefort clone sörével. A többi helyezett – a további sörfőzést támogatandó – komlót és élesztőt nyert, a látogatók pedig emléklapot kaptak. A győztesek listája itt található, és bár a sörök a boltban biztosan nem fognak szembejönni egy darabig, a készítőket felkeresve akár tippeket is kérhetünk, ha kedvet kaptunk az otthoni kísérletezéshez. Segítenek, ez egy kedves társaság.
A Player hamarosan részletesen is foglalkozik a téma gyakorlati részével: nevezetesen sört főzünk majd, úgyhogy érdemes lesz figyelni!