A Mercedes-Benz már nem csak autók terén alakít nagyot, hiszen az új Arrow 460 Granturismo simán kenterbe ver bármit, amit eddig luxusjachtnak csúfoltunk.

Ennek a hajónak a koncepcióját a Mercedes eredetileg már 2012-ben bemutatta, majd pedig a Silver Arrows Marine jachtépítő cég segített a koncepciót valósággá formálni. A két vállalat úgy tervezi, hogy csupán 10 darabot gyártanak le ebből a csodából, ráadásul egy országból csak egy ember vehet ilyet, hogy ezzel is növeljék az értékét és hihetetlen egyediségét.

A hajó beceneve a "tengerek ezüst nyila", amelyet az 1930-ban készült Mercedes versenyautó után kapott. Az eredeti "ezüst nyíl" így néz ki:

A hajó hossza 14 méter, ám a kis termetét egészen elképesztő dizájnnal ellensúlyozza:

A stílusosan elegáns jacht oldalról az S-osztályra hasonlít:

A 960 lóerő 40 csomós sebességet tesz lehetővé, ami átszámítva 74 km/h:

Összesen akár 10 ember is elszállásolható a hajón:

Az ágyak és asztalok kihúzhatóak, ha még több helyre lenne szükség:

A jacht fedélzetén minden megvan a légkonditól kezdve a hangrendszeren és a bortárolón át egészen a jégkészítő gépig:

A Silver Arrows Marine a következő hónapokban kezdi a gyártást, a vevők pedig 2017 második felében vehetik majd át saját, egyedi modelljüket:

(Forrás: Business Insider)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Lunának elkészítenénk a város legjobb sonkáját

7 millió forinttal is többet kereshetnek évente a diplomások az érettségizettekhez képest

Bemutatjuk a Victoria's Secret egyik angyalát

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés