Az együtt töltött időt semmi nem múlhatja felül, főleg ha az együtt alatt egy apát és a gyermekét értjük. A nyár utolsó hétvégéjén, az Apa+én táborban behúztuk a tökéletes apa-lánya-hétvégét, számtalan kalanddal, rácsodálkozással, olyan oldott hangulatban, amire sokáig emlékezni fogunk.
A közösen töltött minőségi idő igazi kincs, a gyerekkel kettesben pedig egyenesen gyémánt: a rendszeres szülő+egy gyerek felállás, a „mi idő” sziklaszilárd alapzatot jelent egy-egy kapcsolatban. Igen ám, de nem ugyanaz lemenni a kertbe vacsora előtt egy órára, mint együtt eltölteni két-három napot, és változatos közös kalandokban részt venni.
Ebben a profi, jól átgondolt közös kalandozásban nyerőek az Apa+én programjai, és ezt gyerekestül tapasztaltam meg az év utolsó igazi nyári hétvégéjén, augusztus végén.
A szervezett programokon túl sok játékban, egy esti bográcspartiban is részünk lehetett, kötetlen beszélgetések, pihenők, szabadprogramok is belefértek a hétvégébe. Az Apa+én abban zseniális, hogy könnyedén, a legfontosabb infókra támaszkodva hozza, amit vársz tőle, csak éppen sokkal gördülékenyebben és komfortosabban, mint várnád. Nyilván ehhez kell az ötéves tapasztalat, ha én kezdenék el tábort szervezni, minden igyekezetem ellenére katasztrófába torkollna az egész.
Nem így itt: jól ismerik a fiúk-lányok kedvenc ételeit, azaz már a menüsor is jelentős rutinról árulkodik, nem is maradt senki éhesen. A komfortzónából nehezen kimoccanó családokat épített wc és zuhanyzó várja, a még puhányabbak hotelbe szervezett hétvégéket is választhatnak.
Ez a változatosság rendkívül fontos: számtalan lehetőségből választhatunk az ausztriai raftingolástól a Flúgos Trabantfutamon és a börzsönyi túlélőtúrán át a bakonyi vaskötélpálya adrenalinfröccséig vagy akár egy elvontabb varázslós-boszorkányos tematikáig.
Hála az elkötelezett, mindig újdonságokon gondolkodó szervezőknek, a családok nagyobbik része visszatér, mert testvér is van, akinek szintén jár az apaidő, mert új programok vannak, mert eleve sokféle kipróbálandó hétvégét terveznek. És mert mindenki szeret fesztelenül, jó hangulatban, nyugalomban és mégis izgalmasan eltölteni egy hétvégét azzal, aki a számára a legfontosabb – ahogy az velem meg a lányommal is történt.
A mi történetünk azért kiváló mércéje az Apa+én profizmusának, mert pontosan abban kellett jónak lenniük, ami belőlünk kicsit hiányzik. Jellemző, hogy kölcsönkértünk sátrat és matracot a mi két nap, egy éjszakánkra, mert alapból egyik sem volt nekünk, ahogy horgászbot sem. Azért teljesen kezdők sem vagyunk, rendszeresen kirándulunk, fürdünk tóban, utazunk ide-oda, és nyitottak vagyunk más kalandokra is. Kulacs, fejlámpa, szúnyog- és kullancsriasztó, naptej, váltóruha, sebtapasz – ez mind széria felszerelés.
De ha nem lenne, az se lenne gond. Igen sűrű programból estünk be a Cser-tó partján lévő, „horgász – vadász – madarász” táborba, a minimális felkészüléssel, mégis minden tökéletesen működött, mindig komfortosan éreztük magunkat, sosem szenvedtünk hiányt semmiben. És ez a szervezők érdeme:
öt éve futnak az Apa+én programok, már 950 apa-gyerek páros életébe hozott új színeket, azaz mostanra tökéletesen lecsiszolódott, kiforrt a működés.
Elég pusztán a rendszeresen érkező tájékoztató e-mailekre hagyatkozni, hogy teljesen képbe kerülj, és gyorsan, hatékonyan felkészülj a hétvégére.
Aztán maga a hétvége is szuperül alakult – nem csoda: a szervező stáb már túl van a századik hétvégéjén! –, és ezzel minden apa+gyermek páros így volt. Könnyedebb, játékos-beszélgetős percek, és komolyabb, szakértők által vezetett programok váltották egymást, közben pedig jutott idő pihenni is. Még improvizáció is belefért: a pokoli hőségben a szervezők felvetették az eredeti program átvariálását, hogy jusson idő egy kétórás kitérőre a közeli Bánki-tóhoz, és zökkenőmentesen működött az is. De nézzük a jutalomstrandolás melletti alapkalandokat!
Gubacsok, halak és egy lecsapó gyurgyalag
Ahogy a cím is sugallta, háromféle főprogram jutott nekünk: erdőjárás egy vadász tolmácsolásában, horgászat és madarászás.
Nyilván más szemmel jártuk ezúttal az erdőt, mint egy egyszerű kiránduláson: Zoli, a vadász az erdő hangjai és nyomai alapján a benne lévő életet mutatta be nekünk. Tudjuk, mégis minden alkalommal káprázatos megfigyelni, mennyi életet rejt egy erdő. Az aljnövényzetben a gombák (köztük a hétvége sztárja, a világító tölcsérgomba és a pöfeteg), termések, növények és állatnyomok változatos mintái mellett a gubacs felbontása okozott izgalmakat.
A gubacs lakóhelyet, költőfészket és táplálékot kínál a benne lévő élősködőknek, amit meg is védi az ellenségeitől és az időjárástól. Az élősködőt pedig meg lehetett kóstolni, a bátrak dió ízét érezték a szájpadlásukon.
Láttuk, hol ment át korábban egy őzsuta a gidájával, hová dörgölőzött a vaddisznó, milyen a fa, amibe a szarvasbika dörzsöli az agancsát. Egy kétszáz méteres szakaszt jártunk be háromnegyed óra alatt, rengeteg mindent láttunk, és megéreztük, mi mindent nem láthattunk még.
Jött a horgászat, ami a családok mintegy harmadának a legkedvesebb programja lett, ellenben nekünk majdhogynem kínzásnak tűnt: másfél óra alatt csak egy döglött halat fogtunk, nyilván nem bottal, hanem hálóval, és még azt is visszadobtuk. Mégis jellemző, hogy még ez a program is kiemelte a tábor pozitív hangulatát:
mindenki segítőkész volt, mi sem idegeskedtünk, egyre messzebbre vetettük az úszót, látványra a végére éppoly profin horgásztunk, mint bárki más. Csak éppen halat nem fogtunk, de hát a többiek is visszadobták.
Tökéletesen nyugis, elfogadó csapat jött össze, és gyanítom, az összes többi Apa+én program is ilyen, elvégre senki nem idegeskedni megy, hanem a jó hangulatért. És nem kötelező mindent megtanulni és megszeretni: sok program van, nem jöhet be mindegyik egyformán, ez így természetes.
Akiknek sikerült:
Aztán jött az este, a bográcsparti és az, ami annyira izgalmassá tette az egész hétvégét: az első közös sátorozásunk! Egyikünk sem tudta, mi fog történni pontosan, egyikünk sem beszélt róla, de mindketten nagyon vártuk. Velünk volt Plútó, az alvóállat, meg a nélkülözhetetlen macipárna, a sátor közepre lógatott zseblámpa, na pár aktuális kedvenc mese... amiből most egyetlen is elég volt, hogy pillanatokkal utána mindketten álomba zuhanjunk. Hárman, ha Plútót is számoljuk.
Bográcsozás és az esti idill:
A nagyobb programok közül a madarászat lett az utolsó, bennünket ez nyűgözött le a legjobban. Talán mert a kirándulás és a horgászat elérhetőbb, szó szerint is földközeli opció, a madarak tanulmányozásához viszont elengedhetetlen egy-két profi vezető. Minket Dani és Alíz avatott be a nagy titkokba:
madárhálót feszítettünk ki, az ott begyűjtött madarakat meggyűrűzték, és megmutatták, mi mindent vesznek leltárba ilyenkor.
Bemutattak egy csomó madárfajt, szebbnél szebbeket és különlegesebbnél különlegesebbeket, majd profi távcsövek társaságában elvonultunk madarakat figyelni. Egy átlagos séta random tó körül egy madarász társaságában kész kalandregény, sőt olyan megfigyelés is jutott, ami Daniéknak is újdonságot jelentett.
Láttunk – saját bevallása szerint Dani is életében először – gyurgyalagot vízre lecsapni, és a tóból halászni. A madár angol neve European bee-eater (latinul apiaster = méhevő, méhészmadár), ami leírja az életmódját: darazsakat és méheket is fogyaszt, kitépi a fullánkjukat és a méregmirigyüket, mielőtt lenyelné őket, és akár 250 méhet is elfogyaszt egy nap.
Szóval ha egy képzett madarász életében először lát halászni gyurgyalagot, az felemelő és hátborzongató pillanat egyszerre: nyilván kénytelen beletanulni a műfajba, mert fogyatkoznak a méhek, kevés az élelem, másfelől a természet folyamatos változás, alkalmazkodás, amit ritkán lehet ennyire közvetlenül megfigyelni.
Rengeteg érdekes dolgot hallottunk szajkóról, szalakótáról, fekete gólyáról, sarki csérről, vándorsólyomról, és sok-sok más madárról, szóval nálunk a madarászás lett a nyerő.
Madárháló-feszítés este, majd gyűrűzés másnap hajnalban:
Miért is titkolnánk, hogy voltak mélypontjaink, senki sem kiváló mindenben. De a tábor oldott hangulatában mindent afféle jótékony pasztellszínek árnyaltak. A horgászat nagyon nem ment, Fanni idegeskedett is egy ideig, közben elhatároztam, hogy nyugodt maradok, teszem a dolgomat a legjobb tudásom szerint, segítséget kérek és figyelem a többieket. Épült is fel a szaktudás rohamosan, csak hát előbb vége lett a programnak, mint ahogy a horgunkra tévedt volna egy hal. És láttam, ahogy a lányom kezdeti idegessége fokozatosan elmúlik!
Csalódott volt picit, de nem túlságosan, megértette, hogy ez nem verseny, szavak nélkül is ráérzett az ősi igazságra: lehet kudarcot vallani, ha minden tőled telhetőt megtettél.
És mindketten tudtuk, hogy újabb kalandok várnak, amelyek közül néhány jobban bejön majd, és ez így is lett. Egész pöpec kis fészket építettünk ketten, a madarászat, úgy hiszem, életre szóló élményt jelentett neki, a hazaérkezés utáni napon pedig, amikor vendégséget tartottunk, lelkesen mesélte mindenkinek, mi mindenben volt részünk az elmúlt két napban. Érthető a lelkesedése, elvégre újabb kis részeket láthatott meg a világból, olyanokat, amiket érdemes meglátni, és amikre érdemes emlékezni.
Ez is érdekelhet:
