Több mint harminc kiló gyapjút nyírtak le arról a birkáról, amelyet több évnyi kószálás után találták meg az Edgar's Mission Sanctuary állatmentői az egyik victoriai susnyásban.

A Baaracknak elnevezett patás nem volt túl jó passzban, mivel még egy félbirkányi bundát kellett cipelnie magán, de az extra teherviselés mellett a hatalmasra nőtt gyapjú a látását is akadályozta.

Az ausztrál állatmentők szerint Baarack legalább öt éve nem volt megnyírva, de talán jóval régebb óta tivornyázik.

Az Edgar's Mission Sanctuary önkéntesei rendbe szedték őt, bár ez azért nem volt olyan egyszerű feladat – több mint egy órába telt, mire megnyírták.

„Őszintén nem gondoltuk, hogy valahol lapul még egy birka a gyapjú alatt”

– fogalmaztak frappánsan az állatvédők, akiket mi teljesen meg tudunk érteni, mert Baarack egyébként nagyjából úgy festett, mint aki a kijárási tilalom kezdete óta megállás nélkül afterezik.

Egyszóval kissé elhagyta magát, így aztán igazi küzdelem volt a megannyi gallytól, rovartól, kosztól összegubancolódott gyapjút az izgő-mozgó állatról leszedni.

És közben az állatvédőkben többször is felmerült a gondolat, hogy vajon nem-e az ausztráliai jetivel van dolguk.

 

A misszió végül sikerrel járt, Baarack szó szerint megfiatalodott, és egy igen elegáns bari vált belőle, aki még ruhát is kapott, hogy az első pár napban meg ne fázzon.

És ha már különleges állatok:

Különleges, sárga pingvint kapott lencsevégre egy fotós

Kék kutyák után most sárga pingvint kaptak lencsevégre.

A hatóságok már feladták a túrázó keresését, mikor egyszer a semmiből előkerült a férfi kutyája

Josh Hall a kutyájával, Happy-vel indult útnak, de csak a kutya tért vissza.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
38% +10 éve