Sokat szabálytalankodnak a külföldi robogósok, a kormányzó drasztikus lépésre készül.

Az indonéziai Bali kormányzója, I Wayan Koster azt tervezi, hogy a közlekedési szabályok sorozatos megsértése miatt megtiltja a külföldi turisták motorkerékpár-használatát.

„Nem kellene ing, ruha vagy bukósisak, sőt jogosítvány nélkül motorozgatni a szigeten!”

– mondta I Wayan Koster. Problémák tényleg vannak: a helyi rendőrség adatai alapján február végétől március elejéig több mint százhetven külföldi szegte meg a közlekedési szabályokat, egyesek hamis rendszámot is használtak. A Balira látogatók gyakran bérelnek motort, hogy azzal járják be a szerény tömegközlekedéssel rendelkező szigetet. A kismotorok gyorsak, mozgékonyak és a nehezebben megközelíthető helyek is elérhetők velük.

A kormányzó elképzelése szerint azok a turisták, akik saját használatú közlekedési eszközt akarnak, a robogók helyett az utazási irodáktól kölcsönözhetnének autót.

A javasolt tilalmat várhatóan helyi törvénybe foglalják majd, de betartatásának módja még nem világos. A tervet a koronavírus-járvány után éppen erőre kapó turizmus szereplői, a turisták és a szolgáltatók nem fogadták egyértelmű lelkesedéssel.

Dedek Warjana, a bali motorkölcsönző egyesület elnöke szerint a javaslat elhamarkodott, a hatóságoknak konkrét jogsértések esetén kellene fellépniük, ahelyett, hogy általános tilalmat szabnak ki. Ráadásul, ha bérelt autóba ültetik a turistákat – akik a járvány előtt Bali GDP-jének mintegy hatvan százalékát adták –, csak a dugók nőnek majd.

(Forrás: BBC, MTI. Nyitókép: nyugati turisták Balin, fotó: Lisa Maree Williams/Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az ország, amely nem csak Bob Marley és a reggae miatt lazít el: Jamaica

Bob Marley, a reggae és az ellazulás tette híressé, de emellett rendkívül szép is.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Élet a sziklák árnyékában, avagy a világ egyik legfurcsább városa

Közel félmillió eurót termelt a Trevi-kút egy hónap alatt

Az üzemanyaghiány miatt nem repülnek az Air France-gépek Havannába

A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
32% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés