Szerinted mikor született meg az első konteó a World Trade Center támadása kapcsán? És azt tudod, hogy mi volt az egészben az alakváltó gyíklények szerepe?

Hat óra.

Mindössze hat óra kellett, hogy egy internetes chatszobában valaki megjegyezze: az ikertornyok összedőlése leginkább egy irányított robbantáshoz hasonlított. Az azóta eltelt évtizedben a szeptember 11-i terrortámadásoknak könyvtárnyi irodalma, sőt, saját mozgalma lett, az elméletek száma több százra tehető, és kiterjed a terroristákra, Izraelre, Szaúd-Arábiára, az Új Világrendre és még sorolhatnánk.

A konteók (az angol conspiracy theory, azaz összeesküvés elmélet rövidítésének (conteo) magyarított verziója) három fő csoportba oszthatók. Az első lényege, hogy az eseményeket hagyták megtörténni, azaz az amerikai kormány tudott az Al-Kaida tervéről, és hagyták, hogy véghezvigyék. A második konteó neve: Ők vitték véghez, vagyis a Bush-kormány akciója volt az egész. A harmadik elmélethalmaz hívői nem állítják, hogy az előző állítás valamelyike igaz lehet, csupán arra akarnak rámutatni, hogy az amerikai kormányhivatalok által hangoztatott állítások tévesek.

És akkor az 5 legnépszerűbb összeesküvés elmélet.

1. Nem a repülők voltak

Az ikertornyok nem a United Airlines 11-es és 175-ös járatai miatt dőltek össze, hanem azért, mert az alapjaikat kirobbantották. Szakértői vizsgálatok szerint a tűz és a becsapódások okozta sérülések miatt omlottak össze a World Trade Center tornyai és a 7 World Trade Center is, de akadnak, akik szerint nem így történt. Ezen vélemények főként arra alapoznak, hogy az összedőlés előtt nem sokkal „robbanások” hangjait lehetett hallani, illetve alsóbb emeleteken látható volt, hogy a detonációk miatt kirobbannak egyes emeletek üvegablakai. A két épületben tomboló tűzvész a konteó hívők szerint rövid volt (56 perc a World Trade Center 2-ben és 102 perc a World Trade Center 1-ben), és nem elég hosszan tartó ahhoz, hogy valóban emiatt dőljön össze a két torony.

Íme egy klasszikus "ébredj rá az igazságra" típusú film magyar nyelven:

2. Az amerikai légierő Dick Cheney alelnök parancsára nem avatkozott közbe

Hogyan lehetséges, hogy a világ legerősebb légiereje képtelen reagálni arra, hogy négy utasszállító gépet is eltérítenek, és amerikai földön lévő célpontokat támadnak meg velük? Ez csakis úgy lehetséges, hogy a NORAD (North American Aerospace Defense Agency) szándékosan nem avatkozott közbe.

George Bush és Dick Cheney 2001. szeptember 11-én a Fehér házban

3. A Pentagon felrobbantása is belső munka volt

Ennek az elméletnek a tulajdonosa Thierry Meyssan politikai aktivista és Dylan Aver filmes. Állításukat arra alapozzák, hogy a Pentagon oldalában keletkezett 18 méteres lyukat nem okozhatta az American Airlines 77-es járata. Egy Boeing 757-es fesztávolsága 38 méter, a hossza pedig 47 méter, így a méretek nem passzolnak. A két férfi szerint valószínűleg egy rakétával robbantották fel a saját radar- és rakétavédelmi rendszerrel felszerelt Pentagont. Ennek némiképpen ellentmond, hogy a roncsdarabok, és holttestek borították az épület környékét, és a járat két utasa, Renee May és Barbara Olson is felhívta a családját, hogy közölje velük, a gépet elrabolták.

4. Gyanús tőzsdei üzletek

Összeesküvés elméletek szerint röviddel szeptember 11. előtt gyanúsan sokan adták el a terrortámadásokban érintett légitársaságokban lévő részvénycsomagjaikat. Néhányan egészen addig mentek, hogy maga Oszama Bin Laden adta el saját részvénycsomagjait brókercégeken keresztül. A CES, vagyis az amerikai tőzsdefelügyelet és az FBI is nyomozott ez ügyben, és a nyomozásuk végeredménye az lett, hogy valóban szokatlanul sok United Airlines és American Airlines részvénycsomagot kínáltak eladásra a szeptember 11-én megelőző napokban, de ezek nagy része a részvénytársasághoz közeli cégekhez kötődött. A kérdéses időszakban eladásra kínált United Airlines részvények 95%-át egyetlen egy ember adta el, aki viszont szeptember 10-én 115 ezer American Airlines részvényt vásárolt.

5. Hologramok és alakváltók

Nico Haupt és a Bush kormány egyik volt közgazdásza, Morgan Reynolds szerint a támadásban nem vettek részt repülőgépek. Két hologramvetítővel felszerelt rakéta csapódott a tornyokba. Videós bizonyíték is van.

Még fantasztikusabb az egykori sportoló, David Icke teóriája, amely szerint a támadást alakváltó gyíklények követték el, akik világuralomra és az emberi faj leigázására törnek. Ezt a két elméletet a komoly „9/11 Trutherek”, igazságosztók komolytalannak tartják és kivetik a mozgalmukból.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában