Kutyaharapást szőrével.

A vádak szerint egy chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy az elmúlt hónapban lopott autót vezetett, kedden a zoomos bírósági tárgyalásán egy másik lopott autóból jelentkezett be.

Ez úgy derült ki, hogy a rendőrök akkor csaptak le Joshua Slaughterre, amikor a saját tárgyalására jelentkezett be.

Mint kiderült, a férfi a bejelentkezés során sem a saját autójában ült, hanem egy újabb lopott autóban. A férfi először március 8-án lopott egy Dodge Chargert, ami úgy tűnt fel a rendőröknek, hogy nem volt rajta rendszám, Slaughter pedig az autó papírjait sem tudta felmutatni.

A férfi ezután magyarázkodni kezdett, zavaros történetet mesélt arról, hogy hová tűnt a rendszámtábla.

Ennek az ügynek a tárgyalása közben kapták el a rendőrök, miközben már egy másik lopott autóban ült.

A második lopott autó egyébként egy BMW X5-ös volt. A rendőrök kiszállították a férfit az autóból, majd átkutatták a járművet. Kiderült, hogy BMW is lopott volt, azt egy közeli kereskedésből lopták el napokkal azelőtt.

Slaughtert előállították és előzetes letartóztatásba került.

CWB Chicago; kiemelt kép: CPD

Ez is érdekelhet:

A hős seriffről kiderült, hogy kamu razziák során több tonna marihuánát lopott

És véletlen pont hozzá került 600 ezer dollár lefoglalt készpénz is. A drogokkal pedig saját maga kezdett kereskedni.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Élet a sziklák árnyékában, avagy a világ egyik legfurcsább városa

Közel félmillió eurót termelt a Trevi-kút egy hónap alatt

Az üzemanyaghiány miatt nem repülnek az Air France-gépek Havannába

A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés