Az oregoni Lost Lake (Elveszett tó) az év nagyobb részében olyan, mint egy szokványos tó, minden tavasszal viszont egészen fura dolog történik vele: lefolyik egy lyukon át és nyárra szinte teljesen eltűnik.

A pontos okát nem tudják megmondani, de tudósok szerint ez azért lehetséges, mert egy évezredekkel ezelőtti vulkánkitörés után megmaradt egy lávával teli kürtő, ami a megszilárdulása után apró alagutakat hagyott lefelé haladva a bazaltrétegben, mintegy csövet kialakítva.

Azt sem tudják pontosan megmondani, mi lesz a nagy mennyiségű vízzel, de feltételezések szerint egy víztartó réteg nyeli el a felszín alatt.

A lyukat, vagyis lefolyót próbálták már betömni, de eddig sikertelenül, ami nem is annyira baj, ugyanis ez esetben komoly áradásveszélynek tennék ki a környéket.

Teljesen jogosan merülhet fel benned a kérdés, hogyan telik meg akkor, ha egyszer teljesen kiürült?

A válasz egyszerű: a környező, Kanadából egészen Észak-Kaliforniáig futó, 1200 kilométer hosszú Cascade-hegységből leomló víztömegek az esős hónapokban teljesen feltöltik.

Vagyis a tó valójában szakadatlanul egy lyukon keresztül elfolyik, csak az esős hónapok elmúlásával, már nem kap utánpótlást, és ürülni kezd.

(Forrás: atlasobscura.com, treehugger.com)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A repülés legfélelmetesebb része nem a turbulencia, hanem az, amit nem látsz

Pilóta mondja el, miért nem kell félned a repüléstől

Három hónap után újraindulnak a Wizz Air tel-avivi járatai

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Jönnek vissza a V8-as motorok az F1-be. Mit gondolsz erről?
71% Végre! Minél előbb, annál jobb!
25% Ettől nem lesz izgalmasabb a bajnokság, de ártani nem fog.
5% Szerintem rossz döntés.