Amikor egy héten át járod a Balkán legszebb útjait, és annyira bejön, hogy két napot ráhúzol – ez a Balkan Rally, ami már harmadik éve a legjobb autós-motoros túrának számít a régióban. A tizennégy országból érkezett százhatvan résztvevő Budapesttől a Kotori-öbölbe tartott, majd onnan versenyen kívül az Adriai-tenger csodás partszakaszain át értek el a Plitvicei-tavakat. A négy országon át haladó út viszontagságai és a kalandos kihívások mellett idén a természeti viszonyok is emelték a tétet, a forró nyárból az Európára zúduló őszi ítéletidőbe érkezett meg az elszánt csapat.

Amióta részt vettünk a Balkan Rally-n, azóta tudjuk, hogy ez a legjobb autós-motoros kaland, amire csak benevezhetsz, és nem volt ez másként idén sem. A budapesti Műegyetem rakpartról 52 autóval és 34 motorral vágtak neki a nyolcnapos kihívásnak, amely során lélegzetelállító hegyi szerpentineken haladt a mezőny, és közben híres történelmi helyszíneket fedeztek fel.

Olyan tájakat érintettek a csapatok, mint az Újvidék, a szerbiai Kopaonik síparadicsom, majd a montenegrói Durmitor nemzeti park. Sőt, annyira jól érezték magukat, hogy az Adriai-tenger partján tartott ünnepélyes eredményhirdetés után még két nappal megtoldották a kalandot, belekóstolva a jövő évi útvonal pár szakaszának hangulatába.

A győztesek

A szakaszok ideális idő alatti teljesítése, valamint a különböző feladatok hibátlan megoldása alapján, autós és motoros kategóriákban lehetett elhódítani az ICJ Marine által szponzorált fődíjat. Tabányi Sándor és Tabányi Márk már második alkalommal szerezték meg az autós kategória első helyét egy kiváló műszaki állapotú, 1968-as Mercedes-Benz 230 SL-lel, míg a motorosok közt Kiss Andrea és Makó Attila aratott győzelmet egy különleges Morgan 3-Wheelerrel.

Stílus, fair play és kreativitás

A résztvevők egyöntetű szavazással döntöttek a Fair Play díjról, amelyet Eva Rozsnyay és Tommy Ivic kapott a BMW 316i-vel, míg a Perfect Gear díjat Lukács Melinda és Cseh-Förster Erzsébet nyerték el stílusos megjelenésű 1995-ös Land Rover Defenderrel. A GoBeyond utazási iroda által szervezett rally idén is tartogatott izgalmas kihívásokat: a résztvevők az Instax kamerával teljesített fotós feladatok során gyűjthettek extra pontokat, és a kihívás nyertesei a Mercedes-Benz SL 380-nal utazó Radhika és Kiran Kuna lettek, akik bizonyították, hogy a kaland és a kreativitás sem áll távol tőlük.

Miért a Balkán?

A versenyzők növekvő létszáma egyre összetettebb logisztikai és szervezési feladatokat ró a csapatra, és a GoBeyond kalandturisztikai szakértelme és tapasztalata biztosítja, hogy minden évben a megszokott színvonalon, de mindig új, izgalmas útvonalon haladjon a Balkan Rally.

Az esemény ismét bebizonyította, hogy létezik egy olyan nemzetközi közönség, akik fogékonyak rá, hogy megismerjék a balkáni régió szépségeit.

A Balkán ugyanis még mindig egy felfedezésre váró úti cél, tele természeti csodákkal, vendégszerető emberekkel, minőségi gasztronómiával és szálláshelyekkel.

A változatos tájak, gazdag történelmi örökség és lenyűgöző épített emlékek maradandó élménnyé teszik az utat, ezért érdemes újra és újra visszatérni ide.

Lehet, hogy az idei Balkan Rally már lezárult, de a szervezők máris meghirdették a jövő évi túrát, amelynek útvonala Budapestről Dubrovnikig tart majd, Szlovénia és Bosznia érintésével, és erre az emlékezetes kalandra már most bebiztosíthatod a helyed.

Ez is érdekelhet:

Csak nálunk: itt van Európa egyedülálló túraversenyének aftermovie-ja!

A verseny ma még érdekesség és kuriózum, holnap vagy holnapután akár már Európa egyik legnagyobb presztízsű autós-motoros eseménye is lehet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Az ember még a gepárdot is le tudja győzni futásban

Öt lenyűgöző természeti csoda a Bahamákról

12 nap, rengeteg leszállás: a világ első hosszú távú repülőjárata kalandosan jutott el Amszterdamból Jakartába

További cikkeink a témában