Nagymacskáknak nem szokásuk lakhelyet építeni maguknak, főleg nem sziklafalak oldalába, ennek ellenére a Taktsang Palphug kolostor a Tigrisfészek nevet kapta a keresztségben, és a mondat elején taglalt ellentmondások ellenére jó ötlet volt. Kúl templomhoz kúl név illik.

A Bhután nyugati felében lévő Paro-völgyben fekvő kolostort 1692-ben kezdték építeni egy híres buddhista mester, Guru Padmaszambhava barlangjának közelében. Az egyik legnevesebb mester a 8. században használta a helyet meditációs céllal.

A 11. századtól népszerű zarándokhellyé vált, rengeteg buddhista mester érkezett a környékre meditálni, a Paro-völgy a következő pár száz évben valósággal a buddhizmus Mekkájává vált.

3120 méter magasan fekszik, beágyazva a sziklafalba, ahogy az a karszőrfelállító fotókon is látszik. Amikor elkészült, Ázsia harmadik legmagasabban fekvő templomának számított, vagyis nagyon menőnek számított.

1998-ban egy része leégett, de a felújítási munkák után 2005-ben újra megnyitották. A templom különböző épületeit sziklába vájt lépcsők és apró fahidak kötik össze. Vadromantikusabb megoldást el sem tudtunk volna képzelni!

Egy bhutáni mondá szerint a kolostor úgy kapaszkodik meg a falon, mint egy napozó gekkó.

A fekvése turisztikai szempontból szerencsés, ugyanis tíz kilométerre fekszik a repülőtérrel is rendelkező Parótól.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Közel félmillió eurót termelt a Trevi-kút egy hónap alatt

Az üzemanyaghiány miatt nem repülnek az Air France-gépek Havannába

Március 15-ig nem indítja újra a Wizz Air a közel-keleti járatait

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
26% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.