Mennyire szépek a lengyel lányok? Mennyire olcsó a lengyel vodka? Meg tudsz úszni egy krakkói hétvégét anélkül, hogy becsajozz vagy hogy valaki betörje az orrod? Mi már tudjuk és nem félünk elmondani.
Hárman csapatunk Szlovákián keresztül a sebességhatárok makacs betartása mellett egy cserszegi fűszeres hatékony, de cseppet sem tolakodó társaságában. Az audioszisztem már negyedjére izzadja magából max hangerőn a Willst Du című, kissé már megkopott partiklasszikust. Ha valamelyikünknek sikerül egy nyomdafesték-idegen poénnal eltalálni a két felhördülő basszus közötti szünetet, visítunk a röhögéstől, egyébként nem múló lelkesedéssel bólogatunk a zenére és adogatjuk ide-oda az üveget.
A küldetés célja egyszerű, mint a vodka: bepartizni Krakkót
Kultúra, városnézés, történelem – fontos dolgok, de ezen a hétvégén csak akkor foglalkozunk velük, ha az arcunkba másznak, vagy ha miniszoknya van rajtuk combfixszel. Az út alig négyszáz kilométer, de mivel Budapest és Krakkó között nincs autópálya, ezért a trip hat órája alatt a Willst Du úgy elkopik, mint az anyós- és a hátsó ülés között non-stop ingázó Frittmann. Ipari techno helyett előkerül a Biffy Clyro, az ortó poénkodás pedig átmegy magasfilozófiába. Szerencsére még azelőtt beesünk a szállásra, mielőtt konszenzusra jutnánk az élet értelme tekintetében, az itt tartózkodás ideje alatt pedig a továbbiakban nem sok filozófiáról esik szó.
Krakkóban a történelmi belváros viszi a prímet, ami a térképen a Stare Miesto feliratú, parkokkal övezett csepp alakú terület és éjszaka bizony elég szimpatikusan néz ki. Este itt hatalmas a pörgés és minden hatodik négyzetméterre jut egy hosztesz, aki nagyon igyekszik beterelni téged valamelyik közeli night klubba, ahol alkalmad nyílhat "veri bjutiful néked görl"-öket bámulni egy korsó Żywieccel a kezedben. Végül egy elsősorban helyiek által látogatott sörözőben kezdjük az estét, majd a mellette lévő diszkóban fejezzük be. Az első éjszaka nem éppen kellemes tanulsága, hogy a lengyel srácok jó része előszeretettel dobja fel a szórakozást egy kis balhéval – vagy csak én vagyok mindig rossz helyen, rossz időben. Persze a baromarcokat nem túl nehéz felismerni, mert ez az állatfajta általában lökdösődve szeletel, de sajnos nem mindig sikerül tartani tőlük a kartávolságot. Peti barátommal még egy rögtönzött földharcnak is szemtanúi vagyunk a táncparkett közepén, melyet látva vinnyogva röhögünk és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem rántanak be minket is egy kis baráti ölelkezésre.
Az első este tanácstalanságából tanulva a második nap már példás előrelátással rendesen betárazunk Tinder-matchekkel és aki hajlandó válaszolni, azt ki is faggatjuk, hol érdemes elverni a nálunk lévő jó lengyel złotyt. Mivel a legtöbb leányzó a Pijalnia Wódki i Piwa nevű lokált javasolta, és mert maximálisan egyetértünk abban, hogy egy Vodka és sör nevű hely egészen egyszerűen nem okozhat csalódást, ezért megfogadjuk a tanácsot. A kocsmában sikerül odakérezkedni egy háromtagú hölgytársaság mellé egy nagy kerek asztalhoz az egyik sarokba. A hely falai megsárgult újságpapírokba vannak csomagolva, amit néhány nem szomjas vendég itt-ott rajzolt pöcsökkel súlyosbított.
A pult mögött szorgoskodó helyes lányka ránézésre nem több húsznál, és olyan hamiskás mosollyal szolgál ki, mintha csak ő tudná, mit is iszol pontosan, vagy mintha nem lenne rajta bugyi. A lelki nyugalmunk érdekében inkább az utóbbit próbáljuk mantrázni, miközben sorban kérjük ki a szódát, fejenként egy-egy dupla Żubrówkával. Peti egy ponton megjegyzi, hogy a pultos csajt nagyon durván megismerné, én pedig ekkor veszem észre, hogy a lábam előtt egy levitézlett óvszer árválkodik a kocsma padlóján. Nincs mese, valaki bizony ezen a szent helyen, a körasztal mögött, a sarok sötétjében megbújva nem túl rég jól megismert valakit, erre pedig mindenképpen innunk kell egy tósztot. Ha ez a koton mesélni tudna, meg is lenne a sztori ma estére – jegyezzük meg, aztán folytatjuk a közelebbi ismerkedést lengyel barátaink nemzeti italával.
Mivel nem akarjuk, hogy a szemünk még azelőtt álljon keresztbe, hogy felvennénk a gömbölyű talpú cipőt egy közeli diszkóban, ezért az egyik vodkát a biztonság kedvéért mindig bekeverjük szódával, a kocsmában ücsörgő helyi alkeszek pedig ilyenkor egy emberként hördülnek fel. Az egyik srác még oda is hív a pulthoz, hogy megmutassa, hogy kell inni a vodkát és a szódát; kikéri, lehúzza a szeszt, majd a szódát odatolja elém. Nem vagyok az a sértődős fajta – meg amúgy is, "Polak, Węgier, dwa bratanki...", azaz "lengyel, magyar, két jó barát..." – ezért mosolyogva köszönöm meg a leckét, aztán visszaülök a helyemre, ahol a szemben ülő lányok megkérdezik, olaszok vagyunk-e. Amikor közöljük, hogy magyarok, a csajok arca felragyog, mint egy bemelegedő higanygőz lámpa. Nagyon úgy tűnik, hogy találtunk egy helyet, ahol az állampolgárságunkkal simán csajozni lehet, ráadásul ezen a helyen 4 zloty a Żubrówka.
Éjfél után a tömeg láthatóan elkezd átszivárogni a közeli táncolós helyekre, ezért mi is hagyjuk a kotont tovább árválkodni, remélve, hogy a holnapi vendégek már nem fognak vele találkozni. Szinte az összes tinderes ismerősünk a Frantic nevű klubot javasolta, ami történetesen alig húsz méterre van a kocsmától, ezért nem bonyolítjuk az esténket felesleges téblábolással, és egy viszonylag izmos beugró (fejenként 40 złoty) kiperkálása után már bent is vagyunk a sűrűjében. Nos, nincs értelme tagadni; ezen a szórakozóhelyen a lányoknak kiosztható legalacsonyabb pontszám egy tízes skálán hét, de inkább nyolc pont környékére tehető, ráadásul erősen a szebbik nem irányába kilengő ivararányt tapasztalunk.
Orvul összekutyult vodka-szódával a kezünkben kezdjük el a topogást a pult mellett, amikor megjelenik egy kisebb hölgykoszorú, élén egy mosolygó szőke lánnyal – olyan brutális kisugárzással, ami még egy enervált pandában is romantikus gondolatokat indukálna –, aki minimális szövegelés után magára rántja Petit. Amíg ő sodródik az eseményekkel, én, hogy ne álljak úgy, mint egy tök, a társaságban lévő barna hajú szépséggel kezdek smúzolni. Elég hamar kiderül, hogy ő is legalább annyira kedves, mint a barátnője. (kacsintós szmájli)
Nem hencegni támadt kedvem, a krakkói éjszakában tényleg ez megy. A lányok itt nyilvánvalóan nem a "tűnj elérhetetlennek" taktikát követik. Nyitottak, vidámak és bevallottan az ismerkedés céljával vetik bele magukat az éjszakába. Ha mást nem is, ezt tényleg érdemes lenne eltanulni a lengyelektől.
Reggel hét körül indulunk vissza a szállásra, de először még megállunk betolni az arcunkba egy gyros-féleséget, amikor hirtelen odalép hozzánk egy tőlünk körülbelül egy fejjel alacsonyabb arc és elkezd kötekedni minden látható ok nélkül. Egymásra nézünk, közben a nő kiadja a gyrost, mi pedig otthagyjuk a hülyegyereket a gondjaival együtt, hadd beszélgessenek. A hazaút sajnos ezután sem zökkenőmentes, mivel Péter kérlelhetetlenül megindul Varsó irányába és csak négy-öt saroknyi vándorlás után sikerül jobb belátásra bírnom. Három óra alvás után kocsiba verjük magunkat és irány Budapest.
Visszatérünk?
Krakkó csak azért nem egyértelmű particélpont a magyar fiatalok számára, mert a közelség ellenére igen körülményes megközelíteni. Azért elkeseredni nem kell, a két végigszórakozott éjszaka alatt kialakult erősen szubjektív értékítélet alapján megegyeztünk abban, hogy Budapest simán állja a sarat, ha összehasonlításról van szó – a pezsgés, a gyönyörű lányok tekintetében legalábbis mindenképpen. Ami számunkra kihagyhatatlanná teszi Krakkót, az a visszafogott árfekvés és a lengyel lányok nagyon szimpatikus nyitottsága. A hőbörgős jampiktól nem kell félni! Nekem például csak egyszer fogták meg a torkom, de az is csak annyira volt komoly, mint egy napirend előtti felszólalás a Parlamentben.
A végszót nem is akarom beszennyezni a balhés témával, hiszen kellő önuralommal és optimizmussal a felesleges izmozást nem annyira nehéz elkerülni. Összegzésül inkább Arnold mestert hívom segítségül, akinek híressé vált beszólása tökéletesen lefedi Krakkóval kapcsolatos gondolataimat.
