Miután túlélt egy majdnem halálos cápatámadást, elkötelezett védelmezője lett a tengeri élővilágnak Paul de Gelder, és most azért küzd, hogy más szemmel nézzünk a „világ leginkább félreértett ragadozójára”.

Nem túl jó a cápák hírneve az állatvilágban: inkább hírhedtek, mint híresek. Egy kezdő marketinges is tudja, hogy a „támadás” azon szavak egyike, amelyeket minden brand igyekszik minél távolabb tartani magától. Ám az ausztrál természetvédő, Paul de Gelder eltökélt szándéka megváltoztatni a gondolkodásmódunkat a szerinte „félreértett” tengeri ragadozóval kapcsolatban.

A 44 éves Gelder egyik karját és lábát is leharapta egy cápa néhány évvel ezelőtt, de az életét megmentették a hajó orvosai. Azóta a Discovery népszerű Shark Week műsorát vezeti, rengeteg időt tölt cápák közelében, és az egyik legnagyobb védelmezőjük lett.

„Az a probléma, hogy a legtöbb ember soha életében nem lát cápát, így hát hírekből, gyerekkori félelmekből és fikciós művekből épülnek fel az elképzeléseik” – magyarázza.

„Gondoljunk csak a világ bármelyik vadállatára – folytatja. – Medvére, oroszlánra, tigrisre, vízilóra vagy gepárdra. Egyik sem engedi, hogy megosszuk velük a teret: megtámadnak és megölnek. Egy cápa viszont, az óceán csúcsragadozója, szinte mindig megengedi, hogy osztozzunk vele a környezetén, ha tisztelettudóak vagyunk.

Ők nem gonosz, emberevő szörnyek. Csak cápák, akik cápás szarságokat csinálnak az óceánban, és próbálják élni az életüket, miközben mi baszakodunk velük.”

És még finoman fogalmaz. A hivatalos becslések szerint évente százmillió cápát ölünk meg, de Gelder szerint ez a szám a valóságban sokkal nagyobb. „Ez csak az, amit regisztrálnak. Ennyit biztosan lemészárolnak évente élelemnek, gyógyszernek és járulékos fogásként” – jegyzi meg. És igaza lehet, ha figyelembe vesszük az illegális halászatot és a szabályozatlan területeket világszerte.

„Ha ugyanazt tennénk a szárazföldi vadállatokkal, mint a cápákkal, nem kérdés, hogy börtönbe kerülnénk – mondja. – De mivel a cápák láthatatlanok odakint, a mélykék tengerben, ez a jelenség észrevétlen marad. Töltsetek velük időt, és meg fogjátok érteni, hogy cápákat ölni barbárság, és egyáltalán nem fenntartható.”

(Forrás: Guardian, a teljes sztori itt, fotó: Unsplash, illusztráció)

Ez is érdekelhet:

Lottóötösre nagyobb az esély, mint hogy megtámadjon egy cápa

A cápákkal kapcsolatos tévhitekre hívja fel a figyelmet a budapesti állatkert.

Nézz szét a házban, amibe cápa csapódott, vagy akár vedd is ki!

Beázik-e a vajon a háztetőből kiálló több mint hétméteres cápa? Szétnézhetsz belül, de akár ki is bérelheted a házat!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Brutális látvány a hatalmas, elhagyatott Csepeli Erőmű

További cikkeink a témában