A világ feszülten figyeli Izrael és a Hamász háborúját, Egyiptom különösen, elvégre Gáza az országa határán fekszik. Mi szeretnénk, ha csak pár percre is, de Egyiptom kapcsán más is eszünkbe jutna. Mivel az ország meseszép.

Egyiptom azon kevés országok egyike, melyről elmondható, hogy transzkontinentális, vagyis két kontinensen helyezkedik el: területének nagyobbik része Észak-Afrikában, kisebb része Délnyugat-Ázsiában található. A két földrészt az ország tulajdonában álló, és a világgazdaság szempontjából igencsak meghatározó Szuezi-csatorna választja el egymástól.

Egyiptom területén már a történelem kezdetén, az i.e. 4. évezredben megszerveződtek különböző államalakulatok, amelyeket i. e. 2995 körül egyesítettek, létrehozva ezzel az egységes Egyiptomi Birodalmat. Az ókori Egyiptom közel 4000 évig virágzott a Nílus völgyében és eközben hatást gyakorolt szinte az összes korabeli kultúrára.

Több mint 100 milliós népességével a legnépesebb arab ország és a harmadik legnépesebb ország Afrikában. A népesség nagy része a Nílus partján és a Nílus-deltában él, ami az ország területének töredéke, az ország többi részét túlnyomórészt a gyéren lakott Szahara sivatag borítja.

Nílus
Nílus-delta

Fővárosa a középkor óta az arab és az iszlám világ központja, Kairó, mely több mint húszmillió lakosával a világ egyik legnagyobb agglomerációja.

Kairó

Egyiptomban a leghíresebbek az ókori birodalom monumentális épületei, például a gízai piramisok, a Kheopsz, a Khephrén és a Mükerinosza, az oroszlán testű, emberfejű Szfinx és a karnaki templom, a romvárosok, mint Memphisz, Théba (Luxor) és Ahet-Aton, illetve a temetők, például a Királyok völgye és a Királynék völgye.

A gízai piramisok
Szfinx
Királyok völgye

Bár az élet a világ egyik leghíresebb folyója, a Nílus köré szorítkozik, a turizmust több részre oszthatjuk: Kairó és környéke az egyik az említett gízai piramisokkal, a Nílus-völgy a másik Luxorral, a mesés Asszuánnal és az Abu Szimbel-i templomokkal.

Luxor
Asszuán
Abu Szimbel-i templomok

És külön említhetjük a Földközi- és a Vörös-tenger környékét, előbbinél található az egész ókori világ egyik legjelentősebb metropolisza, Alexandria.

Alexandria

A Vörös-tenger Afrika és Ázsia között helyezkedik el és a turizmus fellegvára, mivel rendkívül gazdag az élővilága, így a búvárkodók előszeretettel repülnek el Hurghadába vagy Sharm El Sheikhbe.

És persze ott van a sivatag is.

Egyiptom maga a történelem.

Ez is érdekelhet:

Negyedmillióból megjárhatod a mesés szigetet, ahol száz évig élnek az emberek

Japán Mallorcája majdnem 10 ezer kilométerre van Budapesttől, azonban olyan mesés hely, és olyan sokáig élnek itt az emberek, hogy fel kell vésni a bakancslistára.

A hét célpontja-sorozat

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában