Nem túlzás, állandó kísérőnk mindenhonnan nézve igazán szuperül festett az égbolton.

A napokban pazar jelenséget láthatunk, ha felpillantunk az égre – és a felhők nem szólnak közbe –, ugyanis földközeli teliholdnak, úgy nevezett szuperholdnak lehetünk a szemtanúi. Ilyenkor a Hold nemcsak 10-15%-kal nagyobbnak látszik, de még a fénye is erősebb olyan 30%-kal.

A jelenséget egyébként rózsaszín szuperholdként (Pink Supermoon) is emlegetik, úgy tartják, hogy az elnevezés az amerikai őslakosoktól eredhet, akik a tavaszi virágok nyílása és az egyre melegebb időjárás miatt nevezhették így a jelenséget.

A Stonehenge-nek pedig például így állt a szuperhold – Amesbury, Anglia
A lengyel Nemzeti Stadion mellett – Varsó, Lengyelország
Tanjung Pinang, Indonézia
A sydney-i kereskedelmi központnál – Sydney, Ausztrália
Kicsit közelebbről –Sydney, Ausztrália
Az Eiffel-torony mögött –Párizs, Franciaország
Eindhoven, Hollandia

Talán ez is érdekelhet:

Ezért a hihetetlen felvételért 12 évig fotózta az égboltot

1250 munkaórába telt elkészíteni ezt az 1,7 gigapixeles felvételt.

Ezt a csodát látja 20 000 fényévre tőlünk a Hubble

Szuperlátványos galaxisunk egyik legfényesebb csillaga.

(Fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Megérkezett a nagyágyú: a CANAL+ belép a magyar streamingpiacra

Nemcsak a repülőjegy ára, hanem a közvetítői jutalék is visszajár, ha törlik a járatot

Európa északi gyöngye, melynek fűtetőin megcsillan a jég és tűz zenéje

A Player kérdése: Neked bejött a négyévszakos gumi?
31% Igen, az én igényeimnek teljesen megfelel.
15% Nekem felejtős, számomra nem eléggé strapabíró.
53% Nincs tapasztalatom vele.
Bonjour, Budapest! Francia pikniket tartottunk a Renault 4 E-Tech electric-ben
Hirdetés