Lehet, hogy nemsokára nem Hollandia lesz a bicajos mennyország.

A 220 kilométeres összhosszúságú kerékpárút a tervek szerint húsz év alatt épülne meg, és csúcsforgalom idején akár óránként 12 ezer kerékpáros használhatná. Mivel közel hatmillió ember él a tervezett út 200 feljárójának közelében, a SkyCycle jelentősen csökkenthetné a nyomást a főváros zsúfolt forgalmán.

London vasúthálózatának zömét még a gőzgépek korában építették meg, ezért a legkisebb ellenállást követik, elkerülve az emelkedőket, és ez természetesen a bringásoknak is előny lehet majd. A látványtervek mindenestre brutálisan jól néznek ki, reméljük, összejön a projekt, ami a forgalom csökkentése mellett környezetvédelmi szempontból is nagyon hasznos megoldás.

A Verge magazin szerint több mint száz éve már terveztek hasonlót az Egyesül Államokban, amikor Pasadenát kötötték volna össze Los Angelesszel, de az a hálózat csak félig épült meg. New Yorkban sikerült már használaton kívüli magasvasutat parkká alakítani, szurkolunk, hogy Londonnak is összejöjjön a dolog.

(Fotó: Fosters + Partners)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
38% +10 éve