1959 februárjában kilenc tapasztalt szovjet túrázó életét vesztette az Urál-hegység egyik távoli részén, a Holtak hegye közelében. A Gyatlov-csoport tragédiája azóta is a huszadik század egyik legrejtélyesebb esete, amelyet hatvanhat év után sem sikerült minden részletében megmagyarázni.
A történet során titokzatos körülmények, furcsa boncolási eredmények és több tucat elmélet született arról, mi is történhetett azon az éjszakán.
A túrát Igor Gyatlov, a Szverdlovszki Műszaki Főiskola végzős hallgatója szervezte. Céljuk az volt, hogy az Urál északi részén elérjenek egy magashegyi fokozatot, amely újabb túrázási képesítést jelentett volna számukra. A csapat kilenc tagja, köztük mérnökhallgatók, sportolók és egy veterán – Szemjon Zolotarjov –, mind tapasztalt túrázók voltak.
Eredetileg tízen indultak útnak, de Jurij Judin betegsége miatt visszafordult, így ő volt az egyetlen, aki túlélte a tragédiát.
Jurij Judin, a csoport egyetlen túlélője, évekkel később így emlékezett vissza:
Ha tudtam volna, hogy ezek az utolsó pillanatok a barátaimmal… talán mégis maradok. Egész életemben magammal cipeltem a kérdést: mi történt ott fenn? Soha nem kaptam választ.
A résztvevők és hátterük
A Gyatlov-csoport tagjai mind tapasztalt túrázók voltak, bőséges hegymászási rutinnal. A csoportban nyolc férfi és két nő volt eredetileg, de Jurij Judin visszafordulása után kilencen maradtak.
- Igor Gyatlov (23): A csoport vezetője, rádiótechnikai szakos hallgató, szigorú, de tisztelt vezetőként ismerték.
- Zinaida Kolmogorova (22): Energikus és kitartó túrázó, korábban is több nehéz túrán vett részt.
- Ljudmila Dubinina (20): Fiatal, de tapasztalt, sokak szerint a legkeményebb nő a csapatban.
- Szemjon Zolotarjov (38): A legidősebb a csoportban, veterán katona, később csatlakozott a túrához – személye sok találgatás tárgya.
- Alekszandr Kolevatov, Jurij Krivoniscsenko, Rustem Szlobogyin, Nyikolaj Tibo-Brinyol, Jurij Dorosenko: Mind erősen sportos, gyakorlott túrázók voltak, különböző műszaki és természettudományi tanulmányokat folytattak.
A csoportnak február 12-én kellett volna üzenetet küldenie a visszatérésről, de az nem érkezett meg. Először nem aggódtak – az időjárás gyakran okozott késéseket –, de február végére keresőcsapatokat indítottak. Végül február 26-án találták meg a sátor maradványait, amely a Kholat Sjahil (Holtak hegye) lejtőjén volt felverve – szokatlan módon egy nyílt, szeles lejtőn, nem pedig az erdő védelmében.
A sátor belülről volt széthasítva, mintha a lakók kétségbeesve próbálták volna elhagyni azt. A nyomok alapján mezítláb vagy félcipőben, a jeges hóban indultak el a fák irányába.
Az első három test (Krivoniscsenko, Dorosenko és Kolmogorova) a sátortól nagyjából ötszáz méterre, a közeli erdősáv szélén feküdt. Később megtalálták Gyatlov és Szlobogyin testét, majd hónapokkal később, az erdő sűrűjében a többiekét (Dubinina, Zolotarjov, Kolevatov, Tibo-Brinyol). A testek különféle testtartásokban voltak, de többnél egyértelmű volt: próbáltak visszatérni a sátorhoz, valószínűleg életük utolsó erejével.
A hely, ahol a tragédia történt, a manysik nyelvén a Kholat Syakhl nevet viseli, amelynek jelentése: A holtak hegye. Ez a név már önmagában is baljós, bár eredetileg arra utalhat, hogy kevés a vadállat vagy vadászati lehetőség a környéken.
A boncolások során több különös dolgot találtak:
- Dubinina: több bordája eltört, hiányzott a nyelve, ajkai és egyes arcbőrrészei.
- Zolotarjov: szintén súlyos bordatörések, belső vérzés, de külső nyom nélkül.
- Szlobogyin: koponyasérülés, amely nem volt halálos.
- Néhány ruhadarabon radioaktív szennyeződést találtak.
A testeken narancssárgás bőrszínt és furcsa szemelszíneződést is észleltek, amit a hideg, a bomlás, vagy esetleg környezeti szennyeződés is okozhatott.
Zinaida Kolmogorova testét távolabb találták meg, mint a többiekét, arccal a sátor irányába fordulva. A testhelyzet és a nyomok alapján valószínű, hogy megpróbált visszajutni a sátorhoz, de a fagy és a kimerültség legyőzhette. Testvére később így nyilatkozott:
A testvérem harcedzett lány volt, nem félt semmitől. Azt mondják, lavina volt – de akkor hol vannak a lavina nyomai? Hol van a sátor teljes összeomlása? Én nem hiszek ebben.
Az évtizedek során számtalan elmélet látott napvilágot:
- Lavina: a sátorra zúdult hó rákényszerítette őket a menekülésre. Később ezt sokan cáfolták, mivel nem voltak elegendő nyomai.
- Katona kísérlet: titkos katonai fegyverpróba vagy rakétakísérlet.
- Infrahang: egyes teóriák szerint a hegyek alakja miatt kialakuló infrahang pánikrohamot okozott.
- Természetfeletti: idegenek, jeti vagy más folklórból ismert jelenségek.
Az orosz hatóságok 2019-ben újra megnyitották az ügyet, kizárva minden nem természetes okot. A 2020-as jelentés megállapította, hogy a túrázók halálát hólemezomlás okozta.
A túrázók a sátorhely kialakításakor megbontották a hó stabilitását, írja a jelentés. A katabatikus (lefelé áramló, erős) szelek további havat halmoztak fel, és alighanem egy késleltetett, lapos lavina a sátorra csúszott. Ez súlyos belső sérüléseket okozott, de külső nyom nélkül. A csoport pánikszerűen menekült, részben öltözet nélkül, és később megfagytak.
Ez a verzió számít jelenleg a hivatalos magyarázatnak.
Egy névtelen orosz nyomozó így nyilatkozott 2020-ban: „Nem volt célunk szenzációt keresni. Arra a következtetésre jutottunk, amit az adatok is alátámasztanak: tragikus természeti katasztrófa történt. De igen, még mindig maradtak megválaszolatlan kérdések.”
Tudományos modellek
Svájci kutatók, Johan Gaume és Alexander Puzrin fizikai modellezéssel igazolták, hogy a lavina kis térfogatú is lehetett, de a helyzet – például fekvő emberek – miatt elégséges erőt fejtett ki bordatörésekhez. Ez megmagyarázná a súlyos belső sérüléseket, és azt is, miért nem omlott össze teljesen a sátor.
Sokan azt gondolták, hogy a lavinaelmélet túl egyszerű – de az adataink szerint épp ez a realitása. Kis mennyiségű hó is végzetes lehet, ha a test súlyos nyugalmi helyzetben van
– nyilatkozta Johan Gaume 2021-ben.
Radioaktív ruhák és további rejtélyek
A radioaktív szennyeződés magyarázata az lehet, hogy Krivoniscsenko és mások korábban dolgoztak a Majak nukleáris létesítmény közelében, ahol 1957-ben szivárgás történt.
Majak, az emberiség első Csernobilja, ahol az ötvenes évek óta százezreket ölt meg a sugárzás
Az atombombához szükséges plutónium miatt hozták létre, kilenc évvel később megtörtént az emberiség harmadik legnagyobb atombalesete.
De vannak további furcsaságok is:
- A narancssárgás bőr – talán kiszáradás, bomlás, vagy hóban történő hosszú fagyás hatása.
- A testek állapota – egyes részeiket vadállatok rághatták meg, másokat rejtélyes sérülések értek.
- Egy másik túracsoport furcsa fényeket látott az égen azon az éjjelen.
A Gyatlov-rejtély bármennyire is izgalmas, mára a tudományos és hivatalos magyarázatok szerint egy tragikus, ám természetes eredetű esemény következménye. A hólemezomlás, a rendkívüli hideg, az éjszakai pánik és a túrázók korlátozott menekülési lehetősége vezetett a tragédiához. Ennek ellenére a részletek – a testek állapota, a helyszín, a radioaktivitás – továbbra is elbizonytalanítanak sokakat.
Szóval egy biztos: a Gyatlov-hágó története örökre megmarad a 20. század egyik legkülönösebb és legtragikusabb rejtélyeként.
(Forrás, fotó: CNN, Wikipédia, History.com, National Geographic)
