Kigyulladt és leégett a híres visegrádi Hotel Silvanus negyedik emelete és tetőszerkezete. A négycsillagos szállodából kétszázharminc embert kellett evakuálni, de személyi sérülés nem történt.

Szombat délelőtt teljes terjedelmében égett a visegrádi Hotel Silvanus felső szintje, Pintér Róbert, a hotel igazgatója elmondta, valószínűleg elektromos probléma okozta a tüzet, ami a hotel negyedik emeletéről indult ki.

Jelentős kárt okozott a visegrádi Hotel Silvanusban keletkezett szombati tűz

– közölte a szálloda igazgatója az MTI megkeresésére, és hozzátette, hogy véleménye szerint a könnyűszerkezetes tetőt ki kell cserélni.

Pintér Róbert elmondta,

a 151 szobával működő hotelnek mintegy kétszáz vendége volt – 143 szoba volt kiadva –, amikor kigyulladt a negyedik emelet, ahol kizárólag szobák vannak.

A vendégek elhelyezése folyamatban van, de többségük egyelőre a környező épületekben és a Fellegvár parkolójában biztosított melegedőbuszokban vár. Mindössze néhány vendég kért áthelyezést, amelyre a környező szállodákban van lehetőség.

Pintér Róbert elmondta azt is, hogy valószínűleg elektromos probléma okozta a tüzet. A vendégek és az alkalmazottak a tűzeset idején biztonságban voltak, senki sem sérült meg. Időközben az újjáépítés már el is kezdődött.

(Fotó: MTI)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
14% 1-3 éve
18% 4-7 éve
18% 8-10 éve
42% +10 éve