Három határ, 1300 kilométer, a legendásan rossz bolgár autópályák és a prognosztizálható többórás várakozás sem riasztott el minket attól, hogy egy öregedő kisbusszal vágjunk neki a keleti utazásnak, mindezt azért, hogy minél jobb eredményt szurkoljunk ki a magyar fociválogatottnak az isztambuli pokolban.

A határok közül egyedül a magyar–szerb tartóztatott fel komolyabban, ott egy órát vesztettünk, de a Balkánon szinte átsuhantunk, közben elcsodálkozva Szófia valóban szépen felújított belvárosán. Hajnalban még egy rövid kitérő is belefért a Márvány-tenger partján fekvő Rodostóba, ahol ugyan a korai időpont miatt zárva találtuk a Rákóczi-házat, de ugye kötelező elem, úgyhogy szóba sem jött, hogy kihagyjuk.

Innen Isztambul már csak mintegy 120 kilométerre fekszik, de a part menti úton haladva gyakorlatilag egy egybefüggő városban autóztunk, mire begördültünk a Hagia Sophia tövében álló kis hostelbe, ahonnan nemcsak a hatalmas és csodálatos egykori bazilikát, de a Boszporusz-szorost is megcsodálhattuk egy korsó üdítő Efes társaságában.

Látnivaló minden sarkon

A város legfontosabb látnivalói egy viszonylag kis területen helyezkednek el, ezért érdemes gyalog nekivágni a belvárosnak. A monumentális Hagia Sophia és a nem különben hatalmas, de talán kevésbé szép Kék-mecset egymással szemben magasodnak, és a közelben van az egykori szultáni palotában helyet kapott Topkapi-múzeum, a földalatti hatalmas víztározó, Bazilika ciszterna és a híres bazárhoz is csak néhány perc séta.

Apropó, múzeumok. Aki hétfőn tervezi a nagyobb látványosságok felkeresését, számítson arra, hogy ezen a napon a Topkapi-múzeumot leszámítva szinte minden zárva tart, ennél fogva minden külföldi a Topkapiba igyekszik, ahol óriási a sor nem csak a pénztárnál, hanem az egyes tárlatoknál is. Ettől függetlenül érdemes várakozni, a szultáni kincstár, a díszes tanácsterem, a nyári pavilonok megérik az időráfordítást, csakúgy mint a fegyvertár, ahol a legnagyobb tömeg mindig a Magyarországról származó XVI. századi, közel kétméteres, hatalmas kard előtt áll.

A hétfői múzeumzárlat azt is eredményezi, hogy másnap a Hagia Sophia gyakorlatilag megközelíthetetlen a délelőtti órákban, csak délután van némi esély, hogy többórás sorbanállás után bejusson az ember. Addig is érdemes átsétálni a XVI. században, az egykori bizánci székesegyházra mintegy válaszként emelt Kék-mecsethez, ami ingyenesen látogatható, de csak imaidőn kívül. Nem szabad elfelejteni, hogy a férfiak kizárólag hosszú nadrágban, a hölgyek pedig nadrágban vagy hosszú szoknyában és a hajukat fedő kendővel léphetnek be oda!

Bulizás, kocsmák

Bár igazi hangulata a helyi parányi teázóknak van, Isztambulban több száz olyan kocsma és pub várja az odalátogató külföldieket és az európai életstílust átvevő helyi fiatalokat, amely bármely nyugati nagyvárosban megállná a helyét. A legtöbb ilyen egység, és zenés, táncos klub az Aranyszarv-öböl túloldalán, az egykori európai negyedben, a Galatában található. Itt nehezen tudjuk elhibázni, a house-tól a heavy metalig minden zenei stílus jelen van, elég, ha csak végig sétálunk a helyi Váci utcán, az Istiklalon, vagy a környező mellékutcákban, gyakorlatilag találomra is beülhetünk bármelyikbe.

Ha ki kéne emelni egyet-kettőt, akkor az egy bérház negyedik emeletén lévő Cico nevű lounge kocsmát, vagy a pár sarokkal arrébb található Agacev nevű blues-kocsmát ajánlanánk. Mindkét helyet előszeretettel látogatják a helyi fiatalok is. Érdemes körülnézni, mert a sörárak meglehetősen nagy eltérést mutatnak, ráadásul szinte az összes helyen kifejezetten drágán mérik a remek Efest.

Olcsó étel, drága sör

Isztambul nem tekinthető olcsó városnak, ami a belépőjegyeket vagy az italárakat illeti, de például kifejezetten olcsón lehet utcai árusoknál, kifőzdékben étkezni. A múzeumi belépők 10 és 25 líra között mozognak (egy líra nagyjából 133 forintnak felel meg), a két legfontosabb, az Hagia Sophia és a Topkapi egyaránt 25 líráért látogatható, a ciszternába szóló belépőért pedig tíz lírát kell fizetni.

Ha valami igazán olcsó Isztambulban, akkor az az étkezés. Természetesen nem a lépten-nyomon megtalálható luxuséttermekre gondolunk, de ezek nem is igazán autentikusak. Ellenben a bazár sikátoraiban már 2,5 líráért kaphatunk csirkés kebabot vagy dönert, de a marhahúsos változatért a Hagia Sophia tőszomszédságában sem kell 6 líránál többet fizetni. Egy lajmacun – pizzaszerű tészta, hússal, zöldségekkel, salátával és citrommal – három–négy líra, ráadásul egy adagban több darabot is felszolgálnak, a csicseriborsós, köményes, citromos levesért négy lírát kérnek. Egy komolyabb kebabtálért 12–15 lírát kell fizetnünk egy közepes kategóriájú étteremben. A méregerős és elmaradhatatlan fekete tea általában egy lírába kerül, de jobb helyeken az étkezés után ingyen szolgálják fel.

A sör már problémásabb dolog. Néhány éve még a legtöbb szórakozóhelyen négy–négy és fél líráért mértek egy korsó sört, de mára erősen változott a helyzet. Gyakorlatilag hét líránál kevesebb pénzért nem találtunk korsót, igaz, hogy az itthon megszokott félliteres kiszerelés mellett hétdecis korsókban is mérik az italt, így az ezekért kifizetett tíz–tizenegy líra valamivel jobban megéri. Az ok egyszerű, a török kormány évek óta emeli a sör adóját, hogy valamiképpen visszaszorítsa az európai életmódot előszeretettel követő fiatalok alkoholfogyasztását. A kifejezetten alkoholos italok árusítására specializálódott boltokban 4,25–4,50 líráért adnak egy doboz Efest. Figyelem, az utcán ugyan nem tilos, de finoman szólva is illetlenség alkoholt fogyasztani!

 (Fotók: Europress/Getty)