Mindegy, hogy öngyilkos kutyák szellemei között, radioaktív vidámparkban, vagy egy elhagyott sci-fi lakóparkban sétálsz, a lényeg, hogy azonnal felmegy a pulzusod!
Aokigahara, Japán
A Fudzsi lábánál elterülő 3500 hektáros erdővel Dzsukai, azaz "fák tengere" néven is találkozhatunk az útikönyvekben. A hatalmas fenyőfákkal és cédrusokkal sűrűn benőtt terület annak köszönheti létezését, hogy Japán legmagasabb vulkánja legutóbbi, 1707-es kitörése után más irányba folyt a láva, és a hamutól is megkímélte a széljárás.
Leginkább a kemény vulkanikus talajnak köszönhetően a növényzethez képest szerény az állatvilág, így végtelen csend honol, az összeérő lombkoronák pedig nappal is szürkületi homályba borítják az erdő nagy részét. Nem csoda, hogy a japán mitológiában Aokigahara a démonok lakhelye. A probléma, hogy a démonokon túl hullákba is könnyedén belefuthatunk.
Már a XIX. században is az ubaszute, vagyis az öregek magukra hagyásának kedvelt helyszíne volt, ám az igazi lökést Macumoto Szeicso 1960-as Nami no Tó című regénye adta meg, melynek szerelmes főhősei az erdőben követnek el öngyilkosságot. Ennek, és persze a japánok minden népnél erősebb szuicid hajlamának köszönhetően Aokigaharánál többen csak a Golden Gate hídon vetnek véget életüknek.
Az ötvenes évek óta több mint ötszáz halálesetről tudnak a hatóságok, akik a hetvenes évek óta rendszeresen átfésülik a területet. Csak 2002-ben hetvennyolc testet találtak, hattal megjavítva az 1998-as rekordot. Azóta táblák próbálják meggyőzni a sötétségben kóborlókat, hogy ha másért nem, legalább a családjuk kedvéért gondolják meg magukat. Ennek egyedül a hullarablók nem örülnének, akik rendszeresen az erdőt járják a halottak értékei után kutatva.
Overtoun Birtok, Skócia
Overtoun House egy teljesen átlagos viktoriánus kastélyként kezdte. A négyéves építkezés 1863-ban ért véget, és bár főépítésze, James Smith az átadás előtt pár hónappal meghalt, megbízója, James White a 810 hektáros területen biztos vigaszra lelt. Ha máshol nem, hát a parkban, melyet a korszak legnevesebb kertésze, Edward Kemp tervezett. A család két generációval később végül 1938-ban adta át a birtokot az önkormányzatnak, amely a második világháború után szülészetként hasznosította. Ugyan 1948-ban volt egy kisebb tűz, és nyilván történtek halálesetek is a kórházban, semmi nem mutatott arra, hogy Overtoun House elátkozott lenne.
Pedig az, csak éppen nem emberekre hat az átok. A közeli patakra épült híd ugyanis a kutyák mészárosa. Először az ötvenes évek végén figyeltek fel arra, hogy az ebek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a híd peremén át a mélybe vethessék magukat. A tizenöt méteres zuhanást a legtöbb kutya persze túlélte, ám visszamászva újra megkísérelték a dolgot, növelve a kimúlás esélyét.
Mivel a britek különösen szeretik kedvenceiket, azonnali vizsgálat indult. A tudósok tíz kutyát elengedve várták, hogy legyen mit jegyzetelni. Bár végül nem sikerült kétséget kizáróan bizonyítani, a hivatalos verzió szerint a híd közelében tanyázó nyércek vizelete vette el átlagosan havi egy kutya eszét annyira, hogy ugrás lett a vége. Vagy ez, vagy a démonok.
Sarah Winchester háza, USA
Sarah Lockwood Pardee huszonhárom évesen hozzáment William Wirt Winchesterhez, aki Oliver Winchester fegyvergyáros fiaként igen jó partinak számított. Négy évvel később lányuk született, ám a csecsemőt pár héten belül elvitte egy betegség. Sarah ettől mély depresszióba zuhant, így a párnak nem lett több gyereke. 1880-ban meghalt Oliver Winchester, ám egy éven belül követte fia is, akivel a tébécé végzett.
A feleségre hatalmas vagyon, a cég mintegy fele szállt, ám mégis elátkozottnak érezte magát. Ekkor elkövette azt a hibát, ami azóta is sokan: elment egy jósnőhöz. A parajelenségek mestere természetesen arra fogta a családi tragédiákat, hogy a puskák áldozatainak szellemei kísértik a Winchestereket. Épp ezért azt tanácsolta, hogy költözzön nyugatra, és kezdjen egy nagy ház építésébe, fontos azonban, hogy az építkezést sose fejezze be.
Sarah megfogadta a tanácsot, és haláláig, vagyis harmincnyolc éven át csinosítgatta kastélyát. Megszállottja volt a tizenhármas számnak, a berendezési tárgyakat ez a szám határozta meg. Na, meg a pókhálós mintájú tapéta, szintén babonából. Mivel nem voltak konkrét építési tervek, valamint Sarah be akarta csapni a szellemeket, a ház egyre több zsákutcával, vakajtóval és titkos átjáróval bővült, így még a személyzetnek is térképre volt szüksége ahhoz, hogy eljusson a konyhától a hálószobákig. Bár ma már múzeum, a térképre változatlanul szükség van. Sarah egyébként egy bárkát is vett, mivel tartott a bibliai özönvíz második felvonásától is.
San Zhi kapszulák, Tajvan
A képen látható színes ufókat a hetvenes évek végén kezdte el építeni egy tajvani gumigyártó cég. Az ötlet az volt, hogy egy futurisztikus luxusüdülőt hoznak létre a kelet-ázsiai támaszpontokról a tengerpartra érkező amerikai katonáknak. Az üvegszálas Futuro-házakra hajazó dizájn minden bizonnyal tetszett volna a célcsoportnak, ha az ötletgazdák valaha eljutnak a megnyitóig. Hogy pontosan mi történt, teljesen sosem lesz világos a hatóságok titkolózása miatt. A hivatalos verzió szerint az olajválság miatti gazdasági helyzet csődbe vitte a céget, a források elapadása után pedig senki nem folytatta a beruházást.
Ám ha csak ennyi lett volna az ok, a helyiek nyilván nem kerülték volna el nagy ívben a félkész telepet. A félelem akkor kezdődött, amikor az építkezés során rejtélyes halálesetek történtek. A falusi munkásoknak nem kellett sok hozzá, hogy szellemeket lássanak a háttérben. Egyesek szerint az üdülő bejáratánál az út szélesítése miatt ledöntött sárkányszobor bosszantotta fel a túlvilágot. Mások azt pletykálták, hogy a felásott területen a háborúban elesett holland katonák sírjai voltak. A pusztuló álomfalu végül harminc éven át borzolta a kedélyeket, majd 2010-ben találkozott a buldózerrel, mivel a helyére egy új vízi vidámparkot építenek. Valószínű, hogy azt sem a helyi lakosságnak.
Pripjaty, Ukrajna
Csernobil néma árnyát nemrég részletesen bemutatta a Player remek sorozata a szellemvárosokról, ám Pripjaty nélkül ez a lista sem lenne teljes. A történetet mind ismerjük: karbantartási hiba utáni nukleáris katasztrófa, felelőtlen sumákolás szovjet módra, majd hirtelen kitelepített emberek ezrei, és persze az elhárítási munkák miatt halálba parancsolt katonák. Hogy pontosan hány ember halálát okozta a sugárzás, megtippelni is nehéz.
De vajon milyen Pripjaty ma? A város, ahová némi pénzért bárki elmehet, hogy aztán a sugárzásmérőre sűrűn rápillantva fotókat készítsen arról, milyen is az, amikor valahol huszonhat éve nincs miért kitakarítani. Közben a reaktor tíz kilométeres körzetén kívül, még bőven sugárfertőzött területen ma is emberek élnek. Főleg idősek, akik nem akartak, vagy nem tudtak elmenni.
Pripjaty foszladozó vidámparkja groteszk látványt nyújt a lassan mindent visszafoglaló természet szorításában, ám ez legalább olyan fém, ami még az elméletileg tiltott zónán belül van. Az egész helyben talán az a legijesztőbb, hogy bár a hadsereg őrzi, a helyszínen hagyott, erősen sugárszennyezett gépek, járművek és egyéb felszerelések alkatrészei lassan, de biztosan utat találnak a zónán kívülre is. Sok tonnányi ócskavas, Ukrajnában pedig még mindig a szegénység az úr, így a veszélyes pénz is csábító. Csernobil így még sokáig szedi áldozatait, akár a reaktortól nagyon távol is. A zónából pedig a látottak után remélhetőleg mosoly nélkül távoznak a turisták. Innen jó hazamenni.
(fotók: keio; Anna Fox; Bj. H; Steven McNeil; Nicholas Lativy)
Tovább a:
Legfrissebb cikkekhez
A rovat többi cikkéhez
A szerző e heti kedvencéhez: A filmtörténelem legváratlanabb sokkoló jelenetei