Megemelte a pulzusunkat a Huawei futóórája, más funkcióival pedig meglepetést is okozott. Kipróbáltuk a WATCH GT Runnert.

Kisebb-nagyobb kihagyásokkal mindig is sportoltam, közel egy éve pedig rendszeresen, heti legalább kétszer futok. Mint sok amatőr sportoló, betartom az alapszabályokat – végzek bemelegítést, viszonylag tervszerűen futok, figyelek a regenerációra és a táplálkozásra –, viszont sok edzésen suttogott már a fülembe a kisördög, hogy nem ártana mindezt tudatosabb szintre emelni. Személyi edzőt fogadni túlzásnak érzem, és egy féltéglányi mobilt magamra aggatni sincs sok kedvem, miközben csak gyötör a kíváncsiság, mennyit futok, mennyi kilokalóriát égetek el, hogyan alakul a pulzusom, mikor lenne optimális edzenem. A megoldás most házhoz jött:

kipróbáltam a Huawei első, kimondottan futóknak tervezett ultrakönnyű okosóráját, ami éppen a pontos mérések ígéretét hordozza, és direkt a rendszeresen futó fiatal felnőtteknek tervezték.

A mindössze 38,5 grammos órát teljesen természetes érzés viselni, a 46 mm-es átmérője is pont megfelelő: hozza a sportos, dinamikus dizánjt – erre utal a sportautókat idéző GT is a névben –, miközben a 466x466 pixeles kijelzőn jól, akár futás közben is leolvashatóan látszódnak a szükséges információk. A kiindulási pont tehát remek, de próbáljuk ki alaposabban is az órát!

Egy kellemes csomagban érkezik a Runner, benne az órával, egy 10 wattos Qi-töltővel, egy tartalék szíjjal (22 milliméteres, így kompatibilis a többi Huawei óráéval) és a szükséges papírokkal. A szilikon szíj sűrű rácsozata egyrészt jól szellőzik, másrészt pontosan állítható bármilyen méretű csuklóra.

Még kicsomagolás előtt, már a futópályánál
Nem csak futni jó, szinte bármilyen edzést mérhetünk vele

A kényelmessége mellett az futóórák közt kiemelkedő, legjobb esetben akár kéthetes akkumulátoridő is fontos, elvégre így tényleg csak az edzésre kell figyelni, meg utána az adatok elemzésére; a teszt alatt jóformán eszembe sem jutott, hogy időnként nem árt tölteni az órát, ha meg kellett, elég kényelmes volt a vezeték nélküli töltővel.

Egy gyors párosítás (a HuaweiHealth applikációt az AppGallery-ből célszerű letölteni), majd az óra és az app rövid böngészése után neki is vágtam az első edzésnek. Bár több mint százféle edzésmódot találsz előre beprogramozva – számtalan futásmód mellett kerékpározást, úszást, triatlont, síelést –, elsőre a saját megszokott rutinomat térképeztem fel. A szokott 5 kilométeremet futottam, szokatlan körülmények közt: a feneketlen-tavi tavaszban olykor besétált elém egy-egy illatmámorban kószáló kutyus, máskor meg a rekortán melletti párkányra kellett ugranom az elém guruló kisfiú elől.

Két hang szólalt meg egyszerre: „Bence! Bence!” kiáltotta a kétségbeesett anyuka; „Your current hearth rate is 162”, közölte szárazon a futóóra.

Furcsa, de jó érzés volt hallani az adatokat, igazából viszont az otthoni kiértékelés az igazi. Ha akarjuk (márpedig akarjuk), a WATCH GT Runner megméri a pulzusszám-regenerálódást, a távot pedig egyben, és szakaszokra bontva is elemzi. Megtudom a lépésszámot, a lépések hosszát, pontosan méri a szintemelkedéseket, heti edzési terhelést, erőnléti állapotot mutat, méri a VO2 max-ot, azaz a vér maximális oxigén felvételi szintjét.

A mérések pontosságát igazolta, hogy ugyanazt a távot más edzésmódszerrel lefutva minden „geo-adat” stimmelt, viszont teljesen mások lettek az élettani hatások; másrészt egy sima esti séta után a pulzus alakulásán látszott, ahogy a szív alig a nyugalmi állapot felett dolgozik, majd amikor a séta végén szó szerint felszaladtam a másodikra, szaporább lett a szívverés, hogy aztán hamar ismét lassabb tempóra álljon a pulzus-regeneráció mérésekor.

Ez a precizitás annak köszönhető, hogy a kétsávos GPS öt műhold jelei alapján tájékozódik, az adóvevő felülre került, nagyon pontosak a mérések, másrészt tényleg a világ bármely pontján lehet sportolni vele.

A normál edzés és az esti séta feltérképezése is szolgált tanulságokkal (kocogáskor a gondoltnál kevesebb kalóriát égettem el, és rövidebb ideig is tartott, míg a sétával a vártnál több kalóriát használtam el), de legalább ugyanennyire kíváncsi voltam egy előre programozott edzésre is. Egy 23 perces HIIT-t (nagy intenzitású intervall-edzést) választottam, ami lényegében négy, egyenként háromperces sprint kocogások közé ékelve.

Több csoda is történt, mindenekelőtt az, hogy végül mégis bennem maradt a pár órával korábban olyan nagy élvezettel belapátolt tiramisu, és mint ebből is kiderül, túléltem a kegyetlen procedúrát.

Egy ilyen edzés tényleg csak profi sportolóknak (vagy nagyon jó állapotban lévő amatőr sportolóknak) való – cserébe viszont kiderült ez-az:

  • pontosan ugyanazt a távot futottam szinte pontosan ugyanannyi idő alatt, mint kocogva, mégis 35 százalékkal több kalóriát égettem el
  • sokkal hosszabb lett a regenerálódási idő: kocogás után 46, a HIIT után 68 órát javasolt a kütyü
  • mindkét edzés utáni becslés szerint 4 órán belül futnám a maratont – azért ez fogjuk fel játéknak, ok?

Korábban a regenerációhoz sem volt támpontom. A könnyebb edzések után egy, a nehezebbek után két-három napot hagytam ki, ami ugyan egybeesik a WATCH GT Runner által javasolttal, csakhogy ő a szív által elvégzett munka alapján kalkulált, míg nekem egyszerűen csak fájtak a térdeim. És ez az a pont, ahol elérkeztünk a futóóra határaihoz.

Rendkívül hasznos, a személyre szabott tesztek révén tudatosan felépített edzéstervet dolgozhatsz ki a segítségével, viszont nem számít orvosi eszköznek, nem figyel minden paramétert, és nyilván a kisebb-nagyobb sérüléseidről sem tud. Egyértelműen új szintre emeli a sportolást, különösen hosszabb távon, de attól még marad, amire továbbra is neked kell odafigyelned, és ez nem is baj.

Másfelől nem csak sportolni jó a futóóra: nagyon fontos visszajelzést (és hasznos tanácsokat!) ad az alvásminőséggel kapcsolatban, ami egyáltalán nem szimpla alvásmennyiséget jelent.

Ezen kívül lemérheted a véroxigén-szaturációdat (ami az oxigént tartalmazó hemoglobinok vérben lévő arányát mutatja meg),  stresszvizsgálatot is végezhetsz, ráadásul Bluetooth-szal külső mérőeszközöket is csatlakoztathatsz az órához, amivel valóban kisebb egészségügyi központot hozhatsz létre. Hasznos az időjárás funkció is, elvégre a szabadtéri edzéseknél sosem árt számolni a hőmérséklettel, az esővel vagy a széllel, melyek mindegyikét látod az órán, sőt még a légnyomást is.

Jobbnál jobb számlap-dizájnokból választhatunk, ez itt a default

Noha az a júzertípus vagyok, akinek időnként a puszta jelenlététől tönkremennek különféle technikai eszközök, ezt az órát könnyen, gyorsan és zökkenőmentesen kezeltem, minden funkciót hamar megtaláltam.

Olyan apróságok vannak tán, hogy az Edzések automatikus érzékelése funkció csak néhány alap edzést ismer fel (sétálás, futás, elliptikus tréner és evezőgép), ezért tapasztalataim szerint biztos ami biztos, jobb tudatosan elindítani az edzést, hogy biztosan detektáljon mindent az első perctől az utolsóig. Illetve néhol talán a fordításon lehetne finomítani: a HIIT-nél a háromperces „sprint” sokkal inkább repülőfutást, lendületes futást jelenthet, számomra legalábbis a sprint a teljes erővel való futás, amit lehetetlen három percen át végezni.

Összességében a Huawei újdonsága simán megfelelt a tudatosabb edzések iránti elvárásaimnak, sőt az egészségi mutatókkal, a komplex edzéstervekkel, az órából vagy az appból elérhető háttérinformációkkal felül is múlta azokat.

A Runner egyértelműen méltó a WATCH GT család többi tagjához, a nagy teljesítményével és a hosszú üzemidejével egy pillanat alatt beépül a mindennapjaidba a használata. A sportolás tudatosítása aktív életmódra sarkall, aminek megtapasztalása után már aligha akarsz majd otthon eszegetni naphosszat.

És bár most zömmel a sima városi edzésekről írtam, a magasságmérővel, iránytűvel, az egészségi állapotot figyelő funkcióival és a hosszú üzemidejével a WATCH GT Runner tökéletes túrázó társ, amivel felfedezhetsz új tájakat, és magadat, a benned szunnyadó ismeretlen erőket is.

Ez is érdekelhet:

Ez az óra nemcsak stílusos, de akár az életed is megmentheti

Megkérdeztünk egy kardiológust, hogy mennyire könnyíti meg a munkáját, ha az okosóránkkal gyűjtött adatokat átadjuk neki.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a Huawei.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában