Próbálnak életben tartani egy több ezer éves hagyományt. Nincsenek könnyű helyzetben.

A National Geographic megnézte, hogyan élnek Mongólia millennial szerzetesei, vagyis azon generáció tagjai, akik 1981 után születtek. Ez a generáció egyre több és több kolostorban veszi át az irányítást, mindezt egy olyan országban, ahol évtizedeken át üldözték a vallást. Mongólia alapvetően a tibeti buddhizmust követi, de a Szovjetunió befolyása miatt a mongol kommunisták a harmincas években elkezdték felszámolni az egyház befolyását. Ennek következtében közel 20 ezer szerzetest öltek meg a harmincas években, ezreket börtönöztek be és kolostorok százait pusztították el – éppen úgy, mint később a kínai kommunisták Tibetben. A modern világ által jelentett kihívások azonban egyre több fiatalt vonzanak, és egyre nehezebb akár rövidebb, pár éves képzésre is behúzni őket a kolostorokba.

Ez is érdekelhet:

Gyomorrontástól a Haba-hegy csúcsáig - Barabás Heni tibeti kalandjai - Roadster

A 25 éves modell karrierjét szinte a kezdetektől követtük testvérmagazinunk, a Player virtuális hasábjain, így az elmúlt öt-hat évben láthattunk, hogy lesz a pályakezdő tizenévesből sokat látott, kőkemény profi. Ahogy a legjobb modellek, ő is a globális világpolgárok életét éli: oda utazik, ahová a hivatás szólítja, legyen az London, New York vagy Peking.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
13% 8-10 éve
37% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés