Fogadjunk, hogy mindent, amit tengertelen magyarként a jetskizésről gondolsz, rosszul gondolod! Persze ha már jártál Dunaharasztiban a jetski-tavon, akkor veled nem fogadok.

A jet ski drága, zajos, sokat fogyasztó, sokat szennyező úri hülyeség, amit nálunk tán nem is lehet használni. A Tisza-tavon mintha lehetne vele idegesíteni a fürdőzőket, de inkább a horvát tengerpartig le kell vinni egy ilyen dögöt annak, aki elköltött rá egy talicska pénzt, ha normálisan használni akarja. Ja, és a vízirendőröknek is van. Meg vannak valami versenyek is, ahol ilyenekkel mennek, de ennek a magyarok számára már aztán tényleg kábé annyi gyakorlati jelentősége van, mint a rénszarvasszán-világbajnokságnak.

Talán valahogy így lehetne összefoglalni azt, amit a mi kis közös nemzeti tudatunk a jetskizésről gondol. Én is kábé ennyire voltam képben, amíg ki nem látogattam a műfaj hazai prófétája, a Jet Power Hungary jetski-tavára. Ez Dunaharasztiban van, a Tesco mellett, a legrövidebb úton gurulva mindössze 23 kilométerre a Széll Kálmán tértől.

60-70-re még én is fel mertem gyorsítani életem második jetskizése alkalmából a dunaharaszti bányatavon, de a legkisebb Sea-Doo bőven 80 km/h feletti végsebességét is elérheti itt, aki meri
Szépen berendezett bemutatóteremben lehet nyálat csorgatni egy csomó jópofa hobbijárműre a tóparti csarnokban
Can-Am, Sea-Doo, BRP márkájú földi és vízi boszorkányságok sokasága várja a vevőket

A Jet Power egyebek mellett azzal foglalkozik, hogy a kanadai BRP nevű érdekesjármű-gyártó termékeit forgalmazza és szervizeli nálunk. A BRP a Bombardier Recreational Products rövidítése. Az alapvetően repülőgépgyártással foglalkozó Bombardier 2003-ban alapította meg ezt a leányvállalatát, azzal a céllal, hogy önálló zászló alá hozza quadjait, hójáróit, jet ski-it, trike-jait és egyéb kis hobbi- illetve munkagépeit. A cég 2024-ben a kétkerekű motorkerékpárok világában is szerencsét próbál majd egy elektromos termékcsaláddal!

A BRP jetski-márkája a Sea-Doo, de a Sea-Doo-k közül is a legérdekesebb modell a 2014-ben bemutatott Spark, amely kvázi demokratizálta a jetskizést.

Egészen a Spark bemutatkozásáig elég sok minden igaz volt abból a jet skikkel kapcsolatban, amit a bevezetőben írtam. Kezelhetetlenül erősek voltak, rettenetesen sokat, óránként akár 50-60 liter benzint fogyasztottak, kétütemű sportmotorjuk üvltött és füstölt. A háromhengeres, 900 köbcentis, négyütemű Rotax-motorral szerelt, kényelmes, stabil, két- vagy akár háromszemélyes változatban is készülő „ráülős” Sea-Doo-k viszont már nem csak sportolni, szórakozni jók, de reális fogyasztású, csendes üzemű, megbízható, kis szervizigényű víziközlekedési eszközök is.

Polgáribb és sportosabb, hosszabb és rövidebb, erősebb és nyugisabb kivitelben is készíti a Sparkot a Sea-Doo
Normál helyzetben így néz ki a hajtómű vége: ebből az oldalra elforgatható csőből jön a vízsugár, ami tolja és fordítja a járművet
Amilyen egyszerűnek látszik, olyan komoly fejlesztés van a vízsugár útjába engedhető elem mögött; ez az idom fordítja meg a vízsugár útját, így szolgál fékként és rükvercként

A Sea-Doo Spark olyannyira praktikus holmi, hogy a magyar rendőrség is vásárolt belőle néhány darabot nemrég. A rendőrségi tender megnyerésének egyik titka, hogy a Spark nem csak gyorsulni képes, hanem fékezni is. A vízsugár-hajtómű elé leereszthető lap megfordítja a csigás hajtóműből érkező vízsugár irányát, ezzel gyorsan megállítja a a gépet, illetve az ötletes szerkezettel tolatni is lehet.

Meg még ilyeneket is lehet vele csinálni:

 

És hogy mennyibe kerül? A legolcsóbb új Spark a 60 lóerős REC Lite. Új ára a kis hazai értékesítési darabszám miatt mindig bizonytalan, de jelenleg körülbelül 3,5 millió forinttal kell tervezni a vásárláshoz. A hazai szabályozás szerint ezek a gépek korlátozottan használhatók, de pár helyen azért lehet velük menni itthon is. (Ezek egyike a dunaharaszti tó.) A horvát tengeren liberálisabb a szabályozás; itt egy pár tízezer forintos, egynapos oktatás elvégzése után a helyi kikötőparancsnokságnál bejelentkezve, egy néhány ezer forintos biztosítási díj befizetése után már szabadon lehet jönni-menni a partközelben a környéken egy ilyen jet skivel.

A kis, 60 lóerős alap-Spark óránként alig 7,5 liter benzint eszik meg, de még a 90 lóerős erősebb verzió is kijön kilenc literből óránként. Ez egy nagyságrenddel alacsonyabb érték, mint a sportgépek vagy a nagy jet skik akár több tucat literes óránkénti étvágya. És a kis Sea-Doo is remekül el tud húzni egy jópár emberrel megterhelt felfújható banánt vagy fánkot és vízisízni is lehet vele.

Ha inkább maradnánk a szárazon, akkor is érdemes körülnézni a bemutatóteremben

A Sea-Doo Spark vezetése minimális egyensúlyérzékkel pillanatok alatt megtanulható. Húzom a gázt, megy, húzom a gázt és fordítom a kormányt, fordul - ha viszont nem húzom a gázt, se nem megy, se nem fordul, hanem lustán belassul. Leesni róla úgy lehet, ha erről megfeledkezünk, és nagy tempónál a gázt elvéve próbálunk meg kanyarodni, vagy ha nagyon rosszul veszünk egy szűk kanyart, esetleg rettenetesen bután futunk bele egy nagy hullámba. Baj ilyenkor sincs; a mentőmellényre csíptetett immobilizer velünk együtt esik a vízbe, a gép pedig megáll és békésen ringatózva várja meg, amíg visszamászunk rá. A balesetveszély minimális; ha nem fut ki a partra az ember vagy nem üt el valakit, a legnagyobb baj körülbelül annyi lehet, hogy néha egy kicsit vizesek leszünk.

Oké, hogy a jetskizés így sem lesz népsport, de ha valaki nagyon belebolondulna a műfajba, ne féljen megkérdezni, mi mennyibe kerül. Messze nem olyan drága dolog ez, mint ahogy gondolnánk és még itthon is lehet találni helyeket, ahol úgy igazából neki lehet lódulni a víznek egy ilyen úszó robogóval!

Persze az is nagyon fontos, hogy a vízretételnél ne röhögtessük ki magunkat:

Ha jet skít vontatsz, szerencsés, ha tolatni is tudsz

Különben nehéz mutatvány a vízre eresztés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art déco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés