A végállomásnál medve spray-t árulnak a boltok, egy útszakaszt a „Könnyek országútjának” hívnak, mégis életre szóló élmény a kanadai vonat, ami lélegzetelállító tájak mellett halad el, és stopposokat is felvesz.
Kanada hatalmas területén több hosszú távú vonat is közlekedik, de van egy, ami több szempontból is különleges. Nézzük a dolgot a Jasper Nemzeti Park felől, amelynek a közepén áll a mindössze 4200 fős Jasper városka. Hegyvidéki település vándorló jávorszarvasokkal, a boltok polcain medvespray-vel.
Bármilyen félreeső helyen is van a városka, fontos vasúti csomópont: rendszeresen megáll itt a Vancouvertől Torontóig közlekedő The Canadian személyvonat, és a Rocky Mountaineer luxusvonat is, amely Nyugat-Kanadában és a kanadai Sziklás-hegységben is festői tájakon halad.
De amiről most szó lesz, az egy harmadik, a nemzetközi közönség előtt lényegében ismeretlen járat, ami Jasperből Brit Kolumbia legtávolabbi vidékére viszi az utasokat.
Jóllehet, főleg a helyiek használják egyéb tömegközlekedési eszköz híján, és nem olyan híres, mint a társai, azért bőven szolgál különlegességgel. Az 1190 km hosszú vonalat 1914-ben fejezte be a Grand Trunk Pacific Railway, a Jasperből az észak-nyugati kikötővárosba, Prince Rupertbe tartó utat két nap alatt teszi meg, beiktatva egy éjszakai pihenőt Prince George városban. Hivatalosan a VIA Rail 5-ös vonata, ám a helyiek csak „Skeena” vagy „Rupert Rocket” néven emlegetik. El lehet képzelni, milyen tájakon halad, ha egy nemzeti parkból indul, és az óceánpartig megy. Illetve mutatjuk is.
Az első útszakasz a Sziklás-hegység árnyékában, a többféle lazacfajnak otthont adó Fraser-folyó körül kanyarog, türkizkék vízesések mellett, miközben a szikrázóan kék égen szirti sasok köröznek, és a szerelvényekbe balzsamfenyőillat kúszik be.
Következik a Moose-tó, a felszíne sima, akár egy üveglap, hibátlanul tükröződik benne a tó fölé tornyosuló erdő, majd a jeges sziklafalak mögül váratlanul előbukkan a kanadai Sziklás-hegység legmagasabb csúcsa, a Mount Robson.
A hegytető körül lebegő bárányfelhők egy gőzt eregető vulkánra emlékeztetnek. Helyenként a változatos növényzet szinte súrolja a vonat oldalát, máshol a folyóban horgászó helyiek integetnek vissza, és az ipari múlt (és jelen) nyomai is előkerülnek.
Aranyásók, révkapitányok, farmerek és halászok lakták a környékbeli településeket.
Most főleg az őslakosok rezervátumai uralják a tájat, elhagyott fűrészmalmokkal és kőbányákkal, és olyan pici településekkel, amelyek alig állnak egyébből, mint egy posta és egy benzinkút.
Már a vonatból megtapasztalható természet kedvéért is megéri jegyet váltani, de Monisha Rajesh, aki meg is tette ezt, más különlegességről is beszámolt. „Késő délután, miközben az utasok egy része szunyókált, mások pedig rénszarvasokat fürkésztek a tájban, hirtelen lassítani kezdett a vonat, majd egy erdőben megállt.
A Skeena felszedett egy fák közül előbotorkáló gombaszedőt – a vonat ugyanis felvesz stopposokat.”
„Mi vagyunk az egyetlen közlekedési eszköz, amivel az itteniek eljuthatnak ilyen félreeső területekre – vagy kijuthatnak onnan” – magyarázta Tracy MacLean utaskísérő. A mozdonyvezetők és a személyzet mindig figyeli a vonatra felszállni akaró törzsközönséget: halászokat, remetéket, őslakosokat, vadászokat.
„Sokan közvetlenül a leszállás előtt jelzik, hogy »a terv szerint jövő pénteken kerülök elő itt a bokrokból, figyeljetek rám« – meséli MacLean. – Ilyenkor beszélek a személyzettel, ezt megjegyzik, és az adott időpontban keresik az illetőt a megadott ponton.”
Beszámolt egy útról, amikor két eltévedt vadászt vettek fel: nem találtak vissza a pickupjukhoz, de hallották a vonatot, és odamentek a sínekhez. „Mocskosan, kimerülten, átfázva és éhesen szálltak fel, örültek, hogy embereket látnak, ezért aztán nem is számoltam fel nekik útdíjat” – emlékezett az utaskísérő.
Valaha a Skeena éjszakai vonatként közlekedett, a személyzetnek külön szakács- és hálókocsit csatoltak fel, de ez a kilencvenes évek elején megszűnt. A vasúttársaság megállapodott helyi polgármesterekkel, hogy a vonat megáll Prince George-ban, élénkítve ezzel a helyi közösséget. Vélhetően jóval több utas lenne, ha ismét közvetlenül járna Jasperből Prince Rupertbe a vonat.
Másnap reggelről a Nechako-folyó – a Fraser egyik fő mellékfolyója – körül halad az út, majd egy megálló után elérkezik a Könnyek országútjának (Highway of Tears) hívott 725 kilométeres szakaszig. Mint MacLean elmondta, az 1950-es évek óta számos fiatal nő tűnt el stoppolás közben Smithers és Prince Rupert között, amiért a szegénységet okolja, és azt, hogy a 16-os országút mentén nincs más tömegközlekedés, leszámítva a heti kétszeri buszjáratot. Hivatalos adatok szerint húsz körül van az eltűnt vagy holtan talált nők száma, de a helyi aktivisták legalább ötvenet mondanak. MacLean szerint
„ha fiatal nő vagy Brit Kolumbia északi részén, és stoppolásra adod a fejed a 16-os főúton, Prince George környékén, akkor búcsút inthetsz a szeretteidnek.”
Kwinitsa állomását elhagyva már más kötötte le az utasok figyelmét. Grizzlyt és fekete medvét kerestek a hegyoldalban, nem is hiába. „Hirtelen rádöbbentem, hogy ami számomra életem egyik legkülönlegesebb utazása, másnak hétköznapi ingázás” – írta Rajesh.
A második nap délutánján a vonat találkozott a névadó Skeena-folyóval, ami a Gitxsan őslakosoktól kapta a nevét: „a ködök folyója”. A Skeena-folyó egy ideig kísérte a vonatot, majd elszakadt tőle, és a Csendes-óceánba hömpölygött, miközben a VIA Rail 5-ös vonata egyedül futott be Prince Rupert városába.
(Forrás: BBC, fotók: Via Rail/Facebook)
Ez is érdekelhet: