A hatalmas kánikulának egy időre befellegzett, így aztán mindenkinek több energiája marad az aktív kikapcsolódásra. Elsőre nekünk ilyenkor a Dunakanyar ugrik be, így aztán első hazai bringás ajánlónkat is erről a helyről írjuk.

Magyarország egyik legszebb vidéke a Váctól északnyugatra található Duna-szakasz, ami egészen a szlovák határig, Szobig tart. Ide tartozik Verőce, Kismaros, Nagymaros, Zebegény, ezeket pedig nagyon jól kiépített bicikliút köti össze. Bátrabbak természetesen Budapesttől is nekivághatnak a túrának, mi azonban teljesítmény helyett most az esszenciára szeretnénk rámenni, így inkább a Szob-Verőce szakaszt mutatjuk be kicsit jobban.
A túrát érdemes úgy kezdeni, hogy az ember szépen elvonatkozik Szobig a bringájával együtt. Ennek költsége Budapestről indulva másodosztályon 1300 Ft, valamint a bringaszállításért is le kell perkálni 325 Ft-ot. Az út maga mindösszesen egy órát vesz igénybe a fővárosból. Persze aki inkább kocsival akar ideutazni, annak is nagyon könnyű dolga van, és ha nem szeretne oda-vissza tekergetni, akkor neki is hatalmas segítséget nyújthat majd a kivételesen jó vasúti közlekedés, hogy a bringázás után visszajusson a kocsijához.

Indulás

A vonatról Szobnál leszállva máris elkezdhetjük a pedálozást. Itt az út azonnal kivisz minket a Duna-partra, ami ugyan itt is csodálatos, ám még csak sejtetni engedi azt a látványt, amiben később majd részünk lesz. Ahogy végigtekerünk a parti bringaúton, majd elhagyjuk Szobot, úgy kezd egyre izgalmasabbá válni maga a bicikliút is. Kezdődnek a kanyargós szakaszok mindösszesen 20-50 méterre a Dunától. Zebegény határához érve aztán megjelennek a bal oldalunkon a hegyek is, valamint itt már a folyó túlpartján is elkezd kirajzolódni a gyönyörködésre tökéletesen alkalmas domborzat.

Tipp

Bringázáshoz mindig érdemes magunkkal vinni pótbelsőt, vagy gumijavító szettet, mert bár itt végig betonúton haladunk majd, annál nincs kellemetlenebb, mint amikor az ember ott áll egy darab bringával, lyukas kerékkel, jó messze a bármitől.

Zebegény, az ékszerdoboz

Kevéske tekerés és a parton való ücsörgés után aztán mindenképp érdemes betérni Zebegénybe. Ehhez le kell térnünk egy kicsit a bringaútról, de megéri, mert a Dunakanyar ékszerdobozának tartott településnek külön hangulata van. A vasúti aluljárón áthaladva egy teljesen más világba csöppenünk, ahogy végiggurulunk a macskaköves főutcán, egészen a templomig, majd onnan még tovább. Megéri egy kicsit bringával csatangolni a girbe-gurba, szövevényes utcácskákon, aki pedig megéhezik, megszomjazik, azoknak érdemes betérniük a Mókus Sörözőbe, ahol az ízlés szerint elfogyasztott üdítő nedű mellett jófajta békebeli téliszalámis szendvicset és a hamburgert is haraphatunk, ha úgy tartja kedvünk. Édesebb szájúaknak pedig egyértelműen a Galéria Cukrászdát tudjuk ajánlani, érdemes azonban figyelni, hogy tíz körül nyitnak, és csak valamikor ezután érkezik meg a friss áru.

Tipp

Nem csak bringázni jó errefelé, de aki csak teheti, vesse be magát a Börzsönybe és túrázzon is egy kicsit. Nagyon sok turistaútvonal áll rendelkezésünkre ezen a területen.

A legszebb rész

Miután újra kilyukadunk a bicikliútra és átszelünk Zebegény parti részére eső házai közötti szakaszon, majd elhagyjuk a település táblát, na, ekkor kezdődik a túra legszebb része. A Duna mindkét oldalán ekkor már hatalmas hegyek között kanyarog az út alattunk egészen Nagymarosig. Érdemes több kisebb-nagyobb pihenőt beiktatni és csak nézni a tájat, elmerülni kicsit ebben a szépségben. Akár a párunkkal, akár a haverokkal, akár családdal és gyerekekkel megyünk, garantált, hogy ezen a szakaszon mindenkinek lesz majd néhány nagyon csendes pillanata, és tuti, hogy mindenki mutatni akar majd a másiknak valamit, amit észrevett, legyen az egy barlangbejárat, egy szárnyashajó, egy fa, vagy csak úgy az egész látvány önmagában.

Tipp

Fürdőnadrágot, fürdőruhát mindenképp vigyünk magunkkal, mert akár Zebegényben, akár Nagymaroson, Kismaroson, de Verőcén is van olyan partszakasz, ahol megmártózhatunk a Duna hűs vizében.

Nagymaros és a Visegrádi vár

Nagymaroshoz közeledve aztán már messziről feltűnik a szemközti oldalon található Visegrádi vár látványa és innentől ez is lesz az igazán meghatározó vizuális elem. Biztosak vagyunk benne, hogy aki fényképezővel érkezik a túrára, az 25-50 fotót csak a visegrádi várral a háttérben fog elkészíteni és ez így is van rendjén. A nagymarosi bringaút aztán a komphoz vezet, ahol az igazi nyaralós, üdülős hangulat foghat el mindenkit. Lángosos, kürtőskalácsos, sült kolbászos, sült halas helyek várnak itt ránk és egy hosszú strandszakasz. Persze Nagymaros sem pusztán a Duna-parti részből áll, itt is érdemes beljebb merészkedni egy kicsit a településen, körbetekergetni, és mondjuk betérni a különös hangulatú Édeske Cukrászdába.

Tipp

Ha szombat délelőtt érkezünk Nagymarosra, akkor semmiképp se hagyjuk ki a Városháza előtti téren, a Nagymaros-Visegrád vasúti megálló alatti placcon lévő piacot, ahol egyedi kézműves portékák mellett házi készítésű sajtokat, mézeket, saját termesztésű zöldségeket és egyéb finomságokat és szépségeket vásárolhatunk.

Kismaros és a kisvasút

Ha beteltünk már a látvánnyal, és az élményekkel, akkor tovább is indulhatunk Kismaros, illetve a vele teljesen összenőtt Verőcére. Ezen a szakaszon is érdemes itt-ott kikanyarodni a Duna felé és elidőzni egy keveset a parton ücsörögve. Ha valaki pedig kihagyta az eddigi étkezési lehetőségeket, vagy egyszerűen csak újból megéhezett, annak könnyű szívvel tudjuk javasolni a kismarosi kisvasút végállomásánál található Patak Vendéglőt, ahol húsevők, vegák egyaránt találhatnak maguknak kedvükre valót. A lakmározás után aztán el lehet dönteni, hogy folytatjuk-e az utat Verőcéig, esetleg Vácig, vagy nekivágunk és betekerünk a Börzsönybe, fel Szokolya felé a Királyrétig. Esetleg le is rakhatjuk a bringát és a kisvonattal is felmehetünk a rétre (bár igazi bringásoknak ez valójában nem opció, családosoknak, romantikusoknak annál inkább).

Szálláslehetőségek

Természetesen a Dunakanyarba nem csak egy napra érdemes ellátogatni, és nem kizárólag bringásoknak, akár egész nyaralásokat is lehet ide szervezni és aki szállást szeretne foglalni, annak sem lesz nehéz dolga. Zebegényben megszállhatunk például a háromcsillagos Hotel Hubertusban, vagy akár az inkább turistaszállás jellegű Börzsöny Kapuja Vendégházban, de egy 6 fős csoport nyugodtan választhatja a Sherpa Vendégházat is, ahol a hat személyes apartman ára 16.800 Ft/éjszaka, azaz 2800 Ft/fő/éjszaka. Aki pedig inkább Nagymarost preferálná, az választhatja a 4 személy elszállásolására alkalmas Dunapart Villát, vagy épp a Petro Házak egyikét.

Inkább a Balaton környéke érdekel? Akkor olvasd el Révfülöpről vagy éppen Zamárdiról szóló cikkünket!

(fotó: Rába Géza)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Az art deco stílusú budai erőmű, ahol az egész Csernobil sorozatot leforgathatták volna

Idegenvezetés a szexmunkások kirakatainál? Városnézés spanglival a kezedben? Lesz egy kis gond

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés