Meghalt a 157-es számmal jelölt állat is, nincs több vaddisznó a skandináv országban.

Az afrikai sertéspestis elleni védekezés keretében Dániában kilőtték az utolsó vaddisznót is, a 157-es számmal ellátott állatot – írja a Magyar Mezőgazdaságra hivatkozva a Sokszínű Vidék.

Dániában így az a helyzet állt elő, hogy az ország teljesen mentes lett a vaddisznóktól, a megfigyelés ugyanis nem igazolta új egyedek megjelenését

– tudatta a Dán Természetvédelmi Ügynökség.

A 157-es számú vaddisznót eredetileg be akarták fogni, de amikor már sokadjára nem sikerült befogni, úgy döntöttek, hogy lelövik. A döntéshozók úgy ítélték meg, hogy az afrikai sertéspestis súlyosan károsítaná a sertésállományt, ez pedig nagyon sok ember megélhetését tenné tönkre, arról már nem is beszélve, hogy egy esetleges vírus súlyosan megtépázná az ország gazdasági stabilitiását.

Dániában egyébként alapvetően nem élt soha nagy számú vaddisznó-populáció, a hetvenes években jelentek meg az országban, de nem szaporodtak el.

Kiemelt kép: Getty Images

Ez is érdekelhet:

Mutatjuk Szeged legújabb, mediterrán stílusú szabadstrandját, a Lapost

Ha már ilyen meleg van, megérdemlünk egy mediterrán strandot.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve