Paul Fisher könyve, a Kim Dzsongil bemutatja nemrég jelent meg a HVG Könyvek gondozásában. Nem csak azért említjük meg, mert egy Playeres szerzőnk fordította, és mert iszonyúan kúl a borítója, és maga a könyv is elképesztően izgalmas, hanem azért, mert egy hosszú részt szentel a 2011. december 17-én meghalt Kim Dzsongil temetési menetének.

„Ugyanaz a hagyományos gyászfeketébe öltözött bemondó számolt be Kim Dzsongil halálhíréről, aki Kim Ir Szen halálát is bejelentette. A Központi Hírügynökség arról számolt be, hogy az emberek országszerte „eltorzult az emberek arca a fájdalomtól” vezetőjük halála miatt. „Népünk és hadseregünk fájdalmában a mellét veri.”

Kim Dzsongil bebalzsamozott testét egy hétig a Kumuszan palotában ravatalozták fel, hogy a nép megnézhesse. Az állami temetés után huszonnégy órás gyász következett, amelynek a végét ágyútűz jelezte, ezt három perc csend követte, majd „minden állami jármű, autók, mozdonyok, hajók dudálni kezdtek.”

Az egész menet közepén a halottaskocsi állt. A tetején az észak-koreai zászlóval borított fekete koporsó feküdt, benne Kim Dzsongil testével. A halottaskocsit baloldalon tábornokok, jobb oldalon a Munkásárt vezetői kísérték, feketében, komor arckifejezéssel az arcukon. A jobb oldali sor elején a kedvenc fiúgyermek és utód, a huszonnyolc éves Kim Dzsongun haladt.

A Központi Hírügynökség „spontán” interjúkat készített a menet során az útmentén sorakozó nézőkkel. Az egyik gyönyörű katonanő hangja olyan volt, mintha egyenesen egy Kim Dzsongil filmből érkezett volna, elcsukló, sírástól elfúló hangon a következőt állította: „Ahogy nézem a hóesést, egyre több könnyet hullajtok, és arra a kemény munkára gondolok, amit a Tábornok végzett.” Egy katona még ennél is vaskosabban fejezte kki magát. „Hogyhogy nem zokog az ég?! Minden ember sír, vérkönnyeket hullatnak!” Az interjúk olyan melodramtikusak voltak, mint Kim Dzsongil kedvenc forgatókönyvei. Egy férfi így kiáltott fel a tömegben: „Hogy hagyhattál itt minket? Mit fogunk csinálni nélküled?”

Az észak-koreai nézőknek azt mondták, hogy az adás élő, de nem votl az, több órával később került adásba, mivel a kormánynak időre volt szüksége, hogy megvágva tovább manipulálják a műsort, például kivágják a menetet végigkísérő stábokat, és csak a legtökéletesebb interjúkat használják fel.

A temetés egy rituálé, amelyből Észak-Koreából az lesz, mint mindenből: egy showműsor. Kim Dzsongil temetésének minden idők legnagyobb showjának kellett lennie. A hangosbeszélőkből gondosan kiválasztott forradalmi himnuszok bömböltek, a „spontán” összeverődött tömeg első soraiba a csinos női katonákat állították. Az egyik képsoron négy tábornok figyeli, amint a koporsó megérkezik eléjük. Amikor az egyik tábornok letörli az arcáról a könnyeket, a másik három azonnal utánozza a mozdulatot. A menet során az útmentén álló emberek folyamatosan úgy tesznek, mintha összeesnének a fájdalom súlya alatt. Egymásba karolnak, csak hogy ne essenek el, és állva tudjanak maradni. Vannak, akik hirtelen összeesnek, mintha felrobbant volna a vakbelük. Mindannyian fagyoskodnak, nem viselnek sapkát, párafelhők törnek elő a szájukból a fagyos hidegben. A közeliken könnyes szemű emberek néznek körül teljesen józanon, aztán hirtelen újra „sírni” kezdenek. Az egész anyag színpadias, embertelen és még nézni is megalázó.”

A könyvet itt tudod megrendelni. Ha érdekel a téma, nem szabad kihagynod, mert Fisher egy elképesztően intenzív sztorit ír meg.

Meg ezt is nézd meg, mert őrület.