Kiruna a saját jogán is híres lehetne, de ehhez képest csinált egy elég extrém dolgot.

Menő jéghotelek, káprázatos sarki fény, béke, nyugalom – mindezt tudja Kiruna, ami ráadásul tart egy országos és egy világrekordot is, amennyiben Svédország legészakibb városa, illetve itt található a világ legnagyobb föld alatti vasércbányája.

Szóval mindezekről eleve híres lehetne az 1800-as végén alapított település, de ahhoz, hogy bekerüljön az ún. „világsajtóba” több kellett:

a komplett város arrébb költözik bő három kilométerrel.

Éppen a bányászat okozta a problémát, ami destabilizálta a talajt, ám 2018-ban az állami tulajdonú LKAB vállalat úgy döntött, nem zárja be a bányát, inkább kétmilliárd dollárból elköltözteti a várost, lakásokkal, boltokkal, középületekkel és műemlékekkel együtt.

A városháza megy, az északi fény marad:

Bár a projekt 2035-ben fejeződik csak be, azért közben halad, és Kiruna már újra várja a látogatókat: az új, korábbi helyétől három kilométerrel arrébb lévő városházát szimbolikusan tavaly ősszel adták át a nagyérdeműnek.

Összesen mintegy hatezer lakos költözik majd, és velük háromezer ház; új, a mostaninál korszerűbb városháza épül.

Húsz történelmi vagy műemléképület költözik, köztük az ország egyik legnagyobb faépítménye, a gótikus templom. A szintén fa óratornyot már 2018-ban elköltöztették.

Az óratorony és egy (még a régi helyén álló) utcácska:

Nem mintha fokozni akarnánk, de éppenséggel lehet: nem ez az egyetlen városka Svédországban, amelyik épp költözik: nem szerencsés a klímaváltozás korában így fogalmazni, mindenesetre

Malmberget egybeolvad a közeli Gällivare-lel, a cél érdekében pedig közel öt kilométert költözik.

Az ok itt is a bányászati tevékenység, amelyet a jelenlegi helyén gátol Malmberget, úgyhogy 3200 lakos számára 2000 új otthon épül majd 2032-ig, de új sportcsarnok és iskola is lesz majd.

Egy korai előkép

És említsük meg a „trendszszetter” Luleå-t, a városkát, ami még 1649-ben költözött arrébb közel tíz kilométerrel, lejjebb a part mentén, miután a kikötő vize túl sekéllyé vált.

(Forrás: Travel + Leisure, fotók: GettyImages)

Ez is érdekelhet:

Meglepő, melyik ország a világelső agyelszívásban

Valószínűleg kapásból Amerikát gondolnánk világelsőnek a tehetségek elszipkázása és megtartása szempontjából – pedig nem ez a helyzet.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában