Ha nem tévedsz el, egy óra alatt eljuthatsz a kijáratig.

Egy négy és fél hektáros kukoricatáblában csaknem öt kilométeres labirintust készítettek a Csongrád-Csanád vármegyei Kiszombor határában. Endrész Erzsébet, a szervező Kiss Mária Hortensia Honismereti Kör elnöke az MTI-nek elmondta, az idei útvesztő ábráját Prónai Éva tervezte meg milliméterpapíron, mintegy harminc óra alatt. Az ösvények alkotta rajzon feltűnnek Kiszombor idén százéves harangjai, a községet Makóval összekötő kerékpárút mellett álló tölgyfára emlékezve egy levél és egy makk motívuma, a Vályogos-tó hullámai és egy hal, valamint egy bagoly alakja, melyekből telente sok időzik a főtér fáin.

A labirintusjáték életnagyságú változatát négy ember mintegy 300-350 óra munkával készítette el. Kapa és mérőszalag segítségével vágták be tízcentis pontossággal a másfél méter széles utcákat a növények nyolcleveles korában a kukorica közé.

A növények magassága eléri, sőt néhol meghaladja a 2,5 métert, így a látogató csak a kék eget és a kukoricasor által alkotott zöld falat látja. A labirintus a kukorica betakarításáig, a tervek szerint augusztus 20-ig látogatható.

(Forrás: MTI)

Ez is érdekelhet:

Ötezer forintért sétálhatsz át a Nemzeti Összetartozás Hídján

Egy egész család egy húszasból átgyalogolhat a Nemzeti Összetartozáson.

Tudod, melyik országnak mi a fővárosa? Akkor ez egyszerű kvíz lesz számodra

Körülbelül kétszáz ország van a világon, de mi nagyon visszafogtuk magunkat, és csak tizenöt fővárosra kérdezünk rá. Sok sikert!

Az ország egyik legjobb kastélyszállója volt, de a pusztulás útjára lépett

Nemes múltja és termálvizes fürdője miatt is jobb sorsra érdemes a tolnai Apponyi-kastély.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Semmi jóra ne számíts, ha beteszed a lábad a Föld egyik legveszélyesebb szigetére

Michelangelo-betűtípussal és mobilappokkal is készül a Szent Péter-bazilika 400. évfordulójára a Vatikán

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
42% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés