Nemes múltja, gyönyörű parkja és egyedülálló termálvizes fürdője miatt is jobb sorsra érdemes a tolnai Apponyi-kastély, amit egykor az ország legjobb kastélyszállójának választottak, de évek óta elhagyatott.

Nem biztos, hogy meg tudnád mondani, hol található az országban Hőgyész, akár kvízkérdés is lehetne. A kétezer-hatszáz lakosú nagyközség Tolna megye szívében fekszik, Dombóvár és Szekszárd közt, és ha másért nem, akkor az Apponyi-kastélyról és annak valaha mesés parkjáról lehet nevezetes. A nemesi kastélyban egykor nagy élet volt, és a szocializmus évtizedeiben lelakott épület kastélyszállóként kapott egy második esélyt, ma mégis elhagyatottan várja sorsát.

Fent a kastély Apponyi Géza idején, a lenti képeken pedig kastélyszállóként felújítva

Az Apponyiak barokk kastélya

A környéket egykor a lotaringiai hercegi családhoz tartozó Claudius Mercy gróf kapta meg hadi érdemeiért, ekkor, 1722-ben az öt faluból és harminc pusztából álló birtok központjává tette Hőgyészt, ahol korábban állt már egy cölöpökön álló, sáncokkal körülvett várkastély. Az uradalom szépen gyarapodott, a talaj javításával a termőföldek területét is növelték, ekkoriban Tolna megyében csak az Eszterházy családnak volt nagyobb birtoka.

A kastélyt Mercy gróf fogadott fia, Anton építtette tovább, majd az unokája 1772-ben a király engedélyével eladta Apponyi Györgynek, akit négy évvel később Tolna vármegye főispánjának választottak. A birtokot fogadott fia, Apponyi Antal örökölte, akit a kor egyik legműveltebb földesurának tartottak.

A barátja volt Haydn, akit anyagilag is támogatott, de ismerte Beethovent és Mozartot, és megfordult nála vendégségben Liszt Ferenc is.

A kastélyt testvérétől örökölte annak fia, Apponyi Géza, aki életének jelentős részét itt élte le feleségével, Paulával, Széchenyi István unokahúgával, 1890-ben ezért nem mással, mint Ybl Miklóssal restauráltatták a kastélyt, amely ekkor nyerte el jelenlegi formáját. Az utolsó Apponyi gróf, Károly végül 1939-ben az Országos Társadalombiztosítási Igazgatóságnak adta el a kastélyt, amely ettől fogva rohamosan vesztett a pompájából.

Gyermekotthonból kastélyszálló

A második világháború alatt, mint sok más kastély, ez is katonai kórház lett, de előbb lengyel, majd görög menekültek kaptak benne szállást. Az ötvenes évektől gyermekotthonként és iskolaként működött, és ehhez jelentősen átalakították, a parkból nagyobb területeket szakítottak ki, a hatvanas években műhelyt és bódékat építettek hozzá, miközben a park egykor értékes növényállományát nem ápolták, ezért teljesen elvadult.

Már a nyolcvanas években is meg lehetett szállni benne, de az Apponyi-kastély az ezredfordulón kapott egy új esélyt. 1999-ben megvásárolta egy vállalkozó, majd kiemelkedő építészekből, kertészekből álló csapatot alakított, és

korábbi pompájába állította vissza a kastélyt, amit Gróf Apponyi Kastélyszálló néven nyitott meg 2001-ben.

A kétezres évek derekán jártunk is a négycsillagos szállodában, ami akkor valóban lenyűgözőnek számított.

A község közepén álló négyszárnyas épületet csodás park vette körül, az ország egyik legöregebb platánfájával,

amely az uszodát is rejtő terasz mellett áll. A kastélyszálló hangulatát emelte, hogy egy felszentelt kápolna is volt benne, amivel esküvők tökéletes helyszíne lehetett a birtok. A kőpadlók és boltozatos mennyezetek legalább annyira visszaadták a kastély eredeti hangulatát, mint a díszes lépcsősor és az Apponyi családról készült festmények.

Kihasználatlan értékek

Az építése idején még nem volt szempont, de kastélyszállóként már minden szobának saját fürdőszobája volt, amit úgy választottak le, hogy nem bontották meg a hat méteres belmagasságú szobák barokk tetőszerkezetét. Szintén az épület eredeti felépítését megtartva rejtették a terasz alá a wellnessrészleget, és a három medencéből kettőt a birtokon feltárt termálvízzel láttak el, ezzel az Apponyi lett az ország második gyógyvizes kastélyszállója.

A kastély harminc szobája mellett további harmincat alakítottak ki a teljesen átalakított új épületben, amit Elízium néven nyitottak meg, míg az étterem és kávézó terasza gyógynövényes aromakertként is működött. Az Apponyi kastélyszálló tele volt tervekkel, a közeli lovarda mellett kovácsműhelyt, a parkban teniszpályákat alakítottak volna ki, de erre már nem kerülhetett sor.

A gazdasági válság roppantotta meg a kastélyszállót, amely 2010-ben csődbe ment, és azóta üresen áll.

A parkja gazos, pedig a fákkal, tavakkal egy arborétumnak is beillene, érdemi őrzés híján a kastélyt teljesen kifosztották, de maga az épület szerkezete kitartóan dacol az elemekkel, ezért a szomorú képek ellenére is lehet okunk azt hinni, hogy még nincs minden veszve. Az Apponyi-kastély jelenlegi tulajdonosi köre azonban elég szövevényes, és egyelőre semmi nem utal arra, hogy eredeti pompájába terveznék visszaállítani ezt az egykor impozáns birtokot.

(Fotók: Random photos 1989)

Ez is érdekelhet:

Mi az a monumentális betontömb a Dunakanyarban?

Európa leglassúbb hotelépítkezése. Mutatjuk a Hilton szellemhotelt.

Csak hat évig lehetett nyitva ez az adriai luxushotel

A polgárháború megpecsételte a dubrovniki szálloda sorsát.

Afrika első ötcsillagos szállodája romosan várja a sorsát

A hotel a diktátorok kedvenc találkozóhelye volt, és a felújítását sem a legjobb kezekbe adták.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában