A világ legboldogabb országainak top 10-es listáján öt-öt északi, illetve egyéb ország van. Az első részben az északiak boldogságának jellemzőit mutattuk be, most pedig a többi öt országét, köztük két Európán kívüliét.

A különféle boldogságlistákon rendre kiválóan szerepelnek az északi/skandináv országok. Legutóbb az ENSZ boldogságlistája, a World Happiness Report első tíz helyezettjéből öt északi ország lett, ezért egy külön részben megnéztük az ő jellemzőiket, míg a mostani, második részben pedig a nem-északi – köztük két Európán kívüliből – országba nézünk be.

A dobogót elfoglalták a vikingek, de a negyedik helyen ott találjuk Svájcot – az országot, ahol mindenről szavaznak, kezdve attól, hogy mennyi szabi jár a dolgozóknak, egészen addig, hogy hány bevándorlót engedjenek be. Helyi szinten évente többször is népszavaznak, így aztán a svájciak határozottan érzik, hogy részt vesznek az ország formálásában.

A svájciak zárkózottak, amivel elsőre nehéz lehet megbirkózni, de a társadalmon belül erős a hit, hogy mindenki hangja számít, és ez nyilván hozzájárul az elégedettséghez.
Minden hang számít, tán még a tehén kolompolása is

Hollandia boldogságszintje alig-alig változik: kevesebb, mint 0,03 százalékot 2005 és 2021 között. Ráadásul errefelé korán kezdik: az UNICEF riportja szerint a holland gyerekek a legboldogabbak a világon, amire sok statisztika van, de a legbeszédesebb talán mégis az, hogy a holland gyerekek 85 százaléka mindennap együtt reggelizik a szüleivel.

A mindössze 600 ezres Luxemburgban magasak a fizetések és a szociális biztonság, de nemcsak a pénz számít: fejlett az egészségügyi rendszer,

a munka-magánélet egyensúlyt pedig olyanok billentik az utóbbi javára, mint az évente kötelező öthetes szabadság.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy az egész országban ingyenes a tömegközlekedés, immár több mint két éve.

Néhány nyugodt pillanat Luxemburgban

Végül két Európán kívüli ország következik: Izrael idén tört be először a top tízbe, részben mert a járványhelyzet kezelése (a világon az elsők között lett magas az oltottsági arány) fokozta a bizalmat az országban, de kiemelkedő az egészséges életmód is, például az étrenddel összefüggő halálesetek száma a legalacsonyabbak közt van világszerte.

Új-Zéland szintén jól kezelte a koronavírus-helyzetet, de fontosabb, hogy a helyiek híresen kiegyensúlyozottak és barátságosak, ami a lista összeállítói szerint a munkahelyi és a társadalmi elégedettségből fakad.

Aucklandi horizont

Jacinda Ardern miniszterelnök szokatlanul előtérbe helyezi az érzelmi és mentális egészséget: 2019-ben jólléti (wellbeing) költségvetést vezetett be, amelyben dollármilliárdokat különítettek el a gyermekszegénység csökkentésérére, a maori és pasifika lakosság támogatására, vagy épp a mentális egészség javítására.

Mivel az ország természeti szépsége bámulatos, a helyiek boldogsághormonjai már attól elkezdenek termelődni, ha egyszerűen kimennek a szabadba.

A teljes listát itt találod.

(A CNTraveler összeállítása alapján, fotók: Unsplash)

Ez is érdekelhet:

Mutatjuk, hol élnek a világ legboldogabb és legboldogtalanabb emberei

Magyarország jó pár helyet visszaesett a listán.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Automataváltós elektromos kerékpárt mutatott be a Decathlon

További cikkeink a témában