Az incidens után tudták meg, hogy pontosan mi történt.

Az Egyesült Államokban, a Coloradói Arapahoe megyében egy kis reptéren leszállás közben ütközött két repülőgép. Valószínűleg a kommunikációval nem stimmelhetett valami, ezért a két gép egymásnak koccant a levegőben. Csodával határos módon mindkét gép egyben maradt, a nagyobb, többmotoros gép egyik hajtóműve megsérült, de a pilóta így is biztonságosan tudott vele landolni. A kisebb gép útja a földre már rázósabb volt, a pilótának ki kellett oldania a lassítóernyőket, hogy ne csapódjon a talajba. A kisebb, egymotoros gép végül egy közeli mezőn ért földet.

A Futurism azt írja, hogy a pilóták az ütközés után nem tudták pontosan, hogy mi történt, de végül hatalmas szerencséjükre mindketten sérülés nélkül hagyták el a helyszínt.

A nagyobb gép pilótája elmondta, hogy először, mikor meglátta az ernyőt, azt hitte, kiugrott valaki a másik gépből, de aztán észrevette, hogy azok a gép testéhez vannak erősítve. A helyi seriffhivatal vezetője, John Bartmann az eset  kapcsán elmondta, hogy még soha nem hallott olyat, hogy egy hasonló ütközés után mindkét pilóta karcolás nélkül, biztonságban landolt. Bartmann szerint a túlélőknek vennie kellene lottót is, ha már ekkora szerencséjük van.

Kiemelt kép: illusztráció/Getty Images

Ez is érdekelhet:

Mutatjuk, melyik lett Magyarország legszebb hídja 2021-ben

Jöhetnek a tippek, hol áll ez a különleges híd!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A toszkánai város, ahol fák nőnek egy torony tetején

Te bejártad már a városod minden egyes utcáját?

További cikkeink a témában
Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?
Hirdetés