Katar élelmiszercsomagokat küld az országba, nagyon súlyos a helyzet.

A libanoni gazdaság az összeomlás szélén áll, ezért a libanoni hadsereg úgy döntött, hogy legalább a karbantartási költségeket megpróbálják előteremteni maguknak, hogy ne terheljék tovább az egyébként is szűkös állami költségvetést. Hassan Barakat ezredes, a hadsereg szóvivője elmondta, hogy ezentúl helikoptertúrákat szerveznek civileknek, hogy a befolyó összegből megpróbálják befoltozni a költségvetési hiányt.

Egy 15 perces út a libanoni sereg Robinson R44-es helikopterén 150 dollárba, vagyis nagyjából 45 ezer forintba kerül.

Az elmúlt évet Libanon gazdasága mélyrepülésben töltötte, a libanoni font évek alatt 90 százalékkal gyengült, a lakosság csaknem fele került kilátástalan anyagi helyzetbe. Joseph Aoun a hadsereg parancsnoka elmondta, hogy a több évtizedes korrupció és a kormányzati pazarlás okozta válság teljes összeomláshoz vezetett. Aoun példaként a katonák fizetését hozta fel, a parancsnok elmondása szerint egy katona jelenleg havi 90 dollárnak (hozzávetőleg 27 ezer forintnak) megfelelő libanoni fontot keres.

Az 1975-től egészen 1990-ig tartó polgárháború után az amerikai támogatással működő libanoni hadsereg tartotta fenn az ország stabilitását.

A hadsereg által szervezett fizetős helikoptertúrákat többnyire a tehetősebbek veszik igénybe azzal a szándékkal, hogy segítsék katonákat. Az egyik repülésen részt vevő férfi egy Svájcból hazalátogató libanoni. Adib Dakkash elmondta, hogy szívesebben költ erre 150 dollárt, mint étteremre vagy bármi másra, mivel azt szeretné, hogy a katonák tisztességes bért kapjanak a szolgálataikért.

Katar egyébként pont a héten jelentette be, hogy több mint 70 tonna élelmiszert biztosít a libanoni seregnek.

Reuters

Ez is érdekelhet:

Az 1800-as évek legnagyobb francia acélipari gyárépülete ma hátborzongató filmhelyszín lehetne

Janine Pendleton az elhagyatott helyekre specializálódott, hogy megmutassa a világnak, ahogy az ember által hátrahagyott romokon a természet visszanyeri az uralmat.

És az megvan, hogy Eger mellett ilyen kabinokban lehet lazulni?

Azért egy ilyen Bubiban eltöltött hétvége nem lehet rossz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tegyél egy futóedzőt a fa alá!

Retrokvíz: felismered, hol készültek ezek a fotók a 80-as években?

Kék és zöld tó is van ebben a kráterben az Azori-szigeteken

További cikkeink a témában