Nyomornegyed – a város alatt.
Massimo Branca antropológus és fotós 2013-ban találkozott az akkor tizenhét éves Catarinával. A lányt anyja otthagyta egy bukaresti árvaházban, ahonnan nagyon fiatalon, tizenkét évesen elszökött, az utcákat járta, majd leköltözött a csatornákba. Tizenhárom évesen már intravénás drogokat kezdett használni – és hamar függő is lett.
Branca egy nagyobb projekt keretében elkezdte megörökíteni Catarina életét: az Inside Outside Under Bucharest névre keresztelt fotósorozatban Branca a bukaresti Gara de Nord alatti csatornákban élő embereket.
A borzasztóan szűkös, nyirkos és meleg csatornákat még Ceaușescu építtette ki azzal a céllal, hogy a városban kialakítsa a központi fűtést – most pedig több generációnyi hajléktalannak, számkivetettnek, drogfüggőnek és különböző, gyógyíthatatlan nemi betegségekben szenvedőknek nyújt hajlékot.
Télen akár negyvenen is laknak néhány négyzetméteren, hogy túléljék a fenti hidegeket.
Branca először 2013-ban jutott be a csatornákba – nem volt egyszerű, ugyanis engedélyt kellett kérnie a csatornák de facto vezetőjétől, aki Bruce Lee-nek hívatja magát, hogy képeket készíthessen az életükről.
A csatornalakók szinte egytől-egyig tuberkulózisban, hepatitisben vagy HIV-ben szenvednek és legtöbbjük rendszeresen használ valamilyen drogot: leginkább heroint, mefedron (más néven: mef, bordó, MKAT, magyar szlengnevén pedig: Kati), és aurolac-ot – ez utóbbi egy Romániában elterjedt, utcai drog: egyfajta ezüstfesték, melyet zacskókból szipuznak.
Legtöbbjük árvagyerek vagy számkivetett, sokukat kiközösítettek, mikor rájöttek, hogy HIV-pozitívak, vagy elmenekültek hazulról a szegénység vagy erőszak miatt.
A fotós így nyilatkozott az élményekről:
„A célom nem az, hogy sokkoló, elrettentő képeket mutassak, hanem a megértés, mások elfogadása, a szeretet és a segítségnyújtás fontosságát hangsúlyozzák. Szeretném, hogy a képeimet szemlélők megértsék: ők is lehetnének ugyanebben a helyzetben – és változtassák meg a számkivetettekkel szembeni hozzáállásukat.”
Míg a csatornalakókat fényképezte, Catalina 2014 januárjában mérgező gázt lélegzett be egy elromlott generátorból és nagyon csúnyán megégette a lábát az egyik forró fűtőcsövön. Habár megfigyelőként volt jelen, Branca mégis kórházba vitte a lányt, majd egy házban helyezte el, ahol hetekig nem használt drogot. A tizenhét éves lány ezután megígérte Brancának, hogy végleg leszokik – de könyörgött, hadd mehessen vissza a csatornákba. A csatornákban azután nem tudott ellenállni: újra visszaesett a függőségbe.
Naplójába ezt írta:
„Már túl késő. Drogfüggő vagyok és nem maradt már más.”
2014 május 24-én, e sorok leírása után egy-két hónappal Catalina 18 évesen meghalt AIDS-ben és egy végzetes drogfertőzésben, mely feljutott az agyába.
A temetését az utcai családja intézte. Barátja, Santo, aki szintén csatornalakó és HIV-pozitív, kérte, hogy majd a lány mellett temessék el.
„Sokan azt mondják, hogy mehetnének és találhatnának maguknak valami rendes állást és stabilitást – és azt, hogy ők választották ezt az életet maguknak, meg is érdemlik. Azonban a hosszú hónapok, évek alatt ők ezt a helyzetet fogadják el természetesnek, egymást pedig családjuknak tekintik.”
(Képek és háttérinformáció: Massimo Branca, National Geographic)
