Az egy dolog, hogy kincseket, de sírokat is.

A szakemberek "az évszázad felfedezésének" minősítették a leleteket, mondván ez a koraközépkori temető az angolszáz régészet egyik legizgalmasabb felfedezése a 19. század óta.

A King's College régészei által feltárt kiterjedt temetőben több mint 60 sírt találtak, amikor lebontották az egyetem 1930-as években épült épületcsoportját az angliai város nyugati részében, hogy új modern campust építsenek.

A sírokból mintegy 200 tárgyat, bronzbrosst, gyöngy nyakláncot, kardokat, anyagedényeket, üvegpalackokat tártak fel. Legtöbbjük a korai angolszáz korból (400-650) maradt fenn, de találtak vaskori szerkezetekre és római kori földmunkákra utaló bizonyítékokat is.

Caroline Goodson, a King's College történésze elmondta, hogy az emberi maradványok páratlanul jó állapotban őrződtek meg. A térségre jellemző lúgos föld nem mállasztotta el a csontokat.

Ez azért jelentős, mert a régészek képesek lesznek a modern tudományos technikákkal meghatározni étrendjüket és az elhunytak DNS-ét, ami lehetővé teszi a családi kapcsolatok és az emberek vándorlásainak az elemzését. Goodson elmondta, hogy a feltáráson dolgozók meglepődtek azon, hogy ilyen sok sírt találtak, és hogy ilyen nagy kiterjedésú középkori temetőt római kori árkokkal övezve közel a római kori Cambridge maradványaihoz.

A korabeli történelmi feljegyzések szerint sok római kori városhoz hasonlóan Cambridge is elnéptelenedett, amikor a rómaiak visszavonták katonai egységeiket Anglia területéről az 5. században.

Már tudjuk, hogy Cambridge-ből nem vándoroltak el teljesen. De most egy tisztább és nagyobb képet kapunk a római kor utáni települések életéről

zárta Goodson.

MTI; kiemelt kép: illusztráció/Getty Images

Ez is érdekelhet:

Egy youtuber megépítette Batman legendás fegyverét, és működik

A filmekből és a videójátékokból jól ismert grappling gunt.

Nagy változáson eshet át az idei olcsó iPhone

Legalábbis az elődjeihez képest mindenképp.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Európa legkülönlegesebb karácsonyi vásárai

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés